Huszonöt éve alakult meg a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának évzáró ünnepségén megemlékeztek a 25 évvel ezelőtti megalakulásról és köszöntötték Bácsi Pétert, az októberi budapesti birkózó-világbajnokság aranyérmesét, valamint Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok úszót.

A hétfő esti eseményen Nébald György elnök örömét fejezte ki, hogy a 153 élő olimpiai bajnokból 45 eljött a ceremónián. Gratulált a Nemzet Sportolójának választott Varga János birkózónak, és megemlékezett a közelmúltban elhunyt Kulcsár Győző vívóról és Fábián László kajakosról.

Az 1993 szeptemberében életre hívott klub alakuló üléséről készült rövidfilm levetítése után Schmitt Pál, a klub tiszteletbeli elnöke – aki a megalakulástól kezdve végigkísérte annak történetét – kiemelte:

“Negyedszázada alakultunk, de sokkal régebb óta ismerjük egymást. A huszonöt év alatt a klub többé-kevésbé betöltötte hivatását. Lehetett volna több aktivitás, de ami volt, az szívből jött” – fogalmazott.

Megemlékezett az egykori elnökökről, Lemhényi Dezsőről és Dömötör Zoltánról.

Nébald György a klub életéről, tevékenységéről szólva megemlítette a közös színházlátogatásokat, a kerek születésnaposok köszöntését, s az elhunytakról való megemlékezést, a hagyományápolást.

A legidősebb olimpiai bajnok, Keleti Ágnes, továbbá Schmitt Pál és Nébald György, valamint Szabó József úszó – aki tagja volt a klub első elnökségnek – a klub zászlajára egy, a huszonöt évre emlékező szalagot kötött.

Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára kiemelte, hogy a klub tagjai között mindig úgy érzi magát, mint egy családban.

Ezután a klubtagok Bácsi Pétert köszöntötték, akit Varga János egy birkózókat ábrázoló szoborral ajándékozott meg. Milák Kristófot pedig a jövő reménységeként méltatták.


Hasonló cikkek