Az Olt bal partján fekvő Alsórákos idén 174. alkalommal ünnepelte Szabadságnapot. Gyökerei 1848-ig nyúlnak vissza, és az eltelt majd két évszázad alatt vált a település legnagyobb ünnepévé.
Kicsi pünkösd néven is szokták emlegetni ezt a napot, az elnevezés Alsórákos akkori református lelkészétől, Petre Mózestől származik. (Beszámoló a helyszínről)
– A Szabadság napja Alsórákos hagyományos ünnepe, nagyobb minden vallásos ünneptől. 1848-ból való, és jobbágyfelszabadításhoz kötődik. Mivel földrajzilag ez a település kissé sarokba van szorítva, az Olt völgyében vagyunk, a Persányi-hegyek lábánál, a nagyobb nemzetközi útvonalaktól tíz kilométerre, ami régen, abban a világban nagy távolság volt – meséli Hegyessy Ildikó tanárnő.
– Elszigetelve élt itt a falu jobbágyközössége. Nem tudott arról, hogy az országgyűlés megszavazta a jobbágyfelszabadítást. Ezen a napon, a Szentháromság vasárnapját követő hétfőn a jobbágyok úrdolgában voltak lent az alsó mezőn. Dolgoztak. Ki kapával, ki kaszával, de mindenki a dolgát végezte. Ekkor váratlanul megérkezett Huszár tiszteletes, aki innen elszármazott és Kolozsvár mellett szolgált. Felháborodva tapasztalta azt, hogy itt mindenki roboton van. Összehívta a falu lakóit, és elmondta nekik, hogy megszűnt a robot, ezáltal a jobbágyok fel lettek szabadítva. A földművesek akkor összegyűjtötték szerszámaikat, feljöttek ide a református templomhoz, mivel ez a legnagyobb, és a szádokfa (hársfa) alatt leborultak. Esküvel fogadták: ezt a napot, míg itt utódaik élnek, munka nélkül megünneplik. Azóta minden évben megtartották. Az akkori lelkész Kicsi Pünkösdnek nevezte el ezt az ünnepet.
– Ragaszkodott hozzá a falu népe, még a nehéz időkben is megtartották. Az egész Kárpát-medencében egyedülálló ez az ünnep. Én nem tudok ehhez hasonlóról sehol. Ilyenkor az innen elszármazottak is hazajönnek, és sokszor érkeznek más falvakból is, idegen népek. Eljönnek meghallgatni az ökumenikus istentiszteletet, ami magyarul folyik. Ezzel az ünneppel a múlt üzen a mának, és a ma üzen a holnapnak. Ez egy nemzedékről-nemzedékre megmaradt, gyönyörűséges ünnep – zárta szavait Alsórákos nyugdíjas tanárnője.
Idén június 13-ára esett a Szabadságnap. Ezen a hétfőn minden munka szünetelt. Reggel fúvószenekar járta be a falut huszárok kíséretében. Együtt érkeztek meg a református templomhoz, ahol sor került a mára már szintén hagyománnyá vált ökumenikus istentiszteletre.
Csákány Antal László református és Szabó József Csaba unitárius lelkészek prédikációja után helyi fiatalok műsora következett, végül a Magyarországról érkezett Ultima Sacra társulat verses-zenés produkciója zárta az ünnepi program hivatalos részét. Előadásukban egy második világháborús történetet énekeltek meg, és a társulat tagjai (Szepesi Richárd, Szőke Tímea, Miks-Rédai Csaba) olyan kérdésekre keresték a választ, mint például: Hogyan élheti túl az ember lelke a megpróbáltatásokat az elcsatolt területeken? Fogságban és menekültként megmaradhat-e magyarnak? Lehetséges-e az újrakezdés, és hogyan?
Még tovább emelték az esemény fényét az orgonakíséret mellett elhangzó magyar és székely himnuszok, a Boldogasszony anyánk, valamint egy olyan imádság, amit a Csíksomlyói búcsún szoktak énekelni. Délután az Oldalkertben folytatódott az ünnepség.
Hiteles forrás először 1377-ben említi a települést Racus néven. Református erődtemploma 1676 és 1686 között épült, de unitárius, ortodox és római katolikus temploma is van a falunak. Külön figyelmet érdemel az 1625-ben épült Sükösd-Bethlen várkastély, ami előbb a Sükösd, majd a Bethlen-család tulajdonában állt, és erdélyi reneszánsz stílusban készült. Falakkal vették körül, bástyáiban voltak a szalonok, lakhelyek, konyhák, raktárak Közepén négyszögletes udvar található. 1873 után Teleki Sámuelé lett, idővel azonban folyamatosan romlott a kastély állapota. Felújítását az 1990-es években kezdték meg.
Mezőgazdasága mellett Alsórákos az egykor itt virágzó bazaltbányászat központja volt. A határában található fekete színű bazaltoszlopok, a vulkáni kürtőből kitermelt láva helyén csapadékból lett Smaragd-tó, valamint a vulkanikus kráterben vörösen pompázó salakkúp olyan szemet gyönyörködtető látványt nyújt, amiért érdemes útra kelni, és megtekinteni. Akár minden évszakban.
(Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök)
Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!
