Idén sem engedélyezték a melegfelvonulást

A pozsonyi Pride idén is online kerül megrendezésre, a szervezők igyekezete ellenére sem engedélyezték a hagyományos felvonulást. Az LGBTI-közösség tagjai szerint a magyarországi melegellenes törvény is igazolja, a szexuális kisebbségek jogaiért továbbra is harcolni kell.

A pozsonyi felvonuláshoz a járvány kitörése előtti években általában több mint 10 ezer ember csatlakozott. A koronavírus elleni óvintézkedések miatt szombaton (július 24-én) online közvetítik a Szivárványos Pride Pozsony 2021 címet viselő fesztivál fő programját. A fesztivált hónapokkal korábban kezdték szervezni, amikor a kormány és a kulturális minisztérium eldöntötte, hogy a nyár folyamán a zöld fázisban sem lehet 1000 főnél nagyobb rendezvényt tartani. „A kulturális események és a sportklubok képviselői hónapokig javasoltak különböző megoldásokat, hogyan lehetne magasabb létszámú rendezvényeket szervezni úgy, hogy egyúttal biztonságosak is legyenek. Azt is javasoltuk, hogy csak beoltott személyek vehessenek részt. Semmit nem fogadtak el.” – válaszolta Martin Macko a szervezet elnöke.

A pápa szeptemberi látogatásán viszont a beoltott emberek tömegei vehetnek majd részt.

Tomi, aki egyetemi oktatóként dolgozik Budapesten, úgy véli, a magyar kormány melegellenes törvénye miatt most még inkább aktuális a felvonulás. „A homoszexualitást a pedofíliával összemosó új, regresszív törvény pont a láthatóságot és identitásvállalást próbálja korlátozni.”

A pozsonyi fesztiválra, most először, Matúš Vallo pozsonyi főpolgármesternek és Juraj Drobának, a Pozsony Megyei Önkormányzat elnökének a védnöksége alatt kerül sor. Rajtuk kívül beszédet mond Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter, Mária Patakyová emberjogi ombudsman, Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) európai parlamenti képviselő és Silvia Porubänová szociológus is.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek