Időkapszulát rejtett a kecskeméti Nagytemplom

Kedd délután bontotta ki Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek és Vörös Márta főegyházmegyei főépítész az időkapszulát, amely arról szól, hogy negyven évig állt a kecskeméti Nagytemplom torony nélkül az 1819-es tűzvészt követően.

A henger egy gyönyörű kézírással papírra vetett feljegyzést, valamint Dubecz János kecskeméti ácsmester fotóját rejtette. Az 1863-ból származó dokumentum egyebek mellett arra emlékezteti mai olvasóit, hogy az 1819-es kecskeméti tűzvészt követően negyvennégy évig állt torony nélkül a Nagytemplom. Bábel Balázs szerint, nagyon elgondolkodtató a kapszulába tett irat, hogy mily hosszú ideig nélkülözni kellett a tornyot a tűzvész után. Tehát az unokák idejére várt az a feladat, hogy újra szép tornyuk legyen.

A kecskeméti Nagytemplom, már egy ideje felújítás alatt áll, de sajnos a munkálatokat nehezíti a koronavírus jelenléte. Az egyik üvegmester életét veszítette a járványban és az ácsmesterek szintén covidosak lettek, ezért nem tudnak megfelelő ütemben haladni a felújítással. A Nagytemplom felújítását korábban 800 millió forinttal támogatta a magyar kormány, de az az összeg természetesen nem fedezi az összes költséget. A plébánia gyűjtést is hirdetett erre a célra, emellett további 500 millió forintot is megpályáztak – számolt be a fejleményekről a hiros.hu.

Juhász Márta

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek