Ifjúsági klubbal gyarapszik Hódmezővásárhely

Pénteken ünnepélyes megnyitóra számíthatnak a lakosok, és még szombaton is folytatódik az ünneplés

Nem kis szervezés és munkálkodás után végre megnyitja a kapuit Vásárhely ifjúsági klub, ami lehetőséget ad a fiataloknak a kulturált ismerkedésre. Programokkal, csocsóasztallal, dartsszal, léghokival, zenével és tánccal várják a helyi ifjúkat, hogy kiszabadulhassanak a járványhelyzet után és feledhessék a karantén időszakát. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban ezután számos alkalommal szerveznek majd összejöveteleket.

Varga Anikó, intézményvezető a radio7.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a klub támogatásból kezdhet működni, és az elhatározásukat megelőzően beszélgetést folytattak és felméréseket készítettek a fiatalsággal, hogy megtudják tőlük, mik az elképzeléseik. Nagy az igény egy ilyen kikapcsolódást szolgáló, ismerkedős helyre.

Azért is fontos a klub létrejötte, mert szükséges, hogy a fiatalok ne kallódjanak, hogy legyen, ami összefogja őket, legyen egy hely, ahol normális keretek között élhetik az életüket. Ahol nem éri őket rengeteg negatív hatás és, ahol elszakadhatnak az elvárásoktól.

Természetesen az ifjúsági klubnak is lesznek szabályai, amiket be kell tartani, de minden bizonnyal hasznos és szerethető időtöltést kínál majd a jelen s a jövő generációinak.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Facebook

 


Hasonló cikkek