Igazi tavaszköszöntés: megnyílt a mórahalmi Virágátrium

A  támogatásoknak és az összefogásnak köszönhetően a napokban megnyitotta kapuit az átrium. A létesítmény 120 millió forintból épült fel.

Mórahalmon  nyílt meg  a járás, de talán a megye egyik legmodernebb virágáruháza. Ezzel Király Ildikónak,  a település jól ismert virágkötőjének  valósult meg egyik nagy  álma. A szerény átadóünnepségen Nógrádi Zoltán városvezető is megszólalt, aki mindvégig támogatta a projektet és úgy véli, a városnak szüksége van az ehhez hasonló kezdeményezésekre, mert ezzel is értéket teremtenek és őriznek meg.

Fotó: Móra- Net Televízió közösségi oldala

A 400 négyzetméteres létesítményben  számos közkedvelt és csodaszép virágot, illetve egyéb növényt tekinthetnek meg és vásárolhatnak meg az érdeklődők.

A kivitelezők, Ildikó és a város örömére szolgált, hogy  még nőnap előtt megnyithattak. Ildikó ebben az impozáns épületben, illetve a hozzá tartozó 200 négyzetméteres üvegházban is  szeretett növényei és vásárlói érdekét szolgálja majd. Saját bevallása szerint ő a kapocs növények és emberek között, éppen ezért kívánja tisztelni mindkettőjüket.

Fotó: Móra- Net Televízió közösségi oldala

A Virágátrium  minden igényt kielégít, szem előtt tartja a környezetvédelmet és az  épületben helyet kapó növényeket is.  Ebből is kitűnik tehát, hogy az áruház tulajdonosa  nem csupán üzletnek tekinti a virágkötést. Számára ez egy életcél. Szeretettel várja a vevőket és mindazokat akik jól érzik magukat növényekkel körülvéve és szeretnének egy darab természetet csempészni a mindennapjainkba és otthonaikba.

Farkas Cs. Tekla

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek