Igazságot Hedvignek! – Hedvig ügye nemzetiségek felett is egyesít

hedvig-oriasplakat

Óriásplakátokat helyezett el a Fontos vagy! mozgalom, három nyelven követelnek igazságot Žák-Malina Hedvignek. Egy hónapig állítanak tükröt a vétkeseknek és cinkosaiknak Nyitrán, ahol kilenc ezelőtt megtámadták a diáklányt egy parkban.

„Mindenki érdeke, hogy ne hallgassunk, kifejezzük elégedetlenségünket amiatt, miként viselkedik a rendőrség, az ügyészség és a legfőbb képviselőink! Hedvig ügye nemzetiségek felett is egyesít. Érdekünk, hogy ne maradjunk csendben, támogassuk a közügyekben való részvételt. Azt szeretnénk, hogy az igazságszolgáltatás segítsen a tisztességes embereken, igazságot akarunk mindenkinek!” – nyilatkozták a mozgalom aktivistái.

Malina Hedviget kétezer hat augusztusában azért támadták meg Nyitrán, mert magyarul beszélt. Az államvizsgára igyekvő diáklány blúzára magyarellenes szlogent írtak. Ennek ellenére, 2006. szeptember 12-én a rendőrség a nyomozást leállította, Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az eset meg sem történt. Kétezer hét májusában vádat emeltek ellene hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt.

A Fontos vagy! Mozgalom aktivistái hónapokkal ezelőtt egyeztettek Hedviggel. „Szerettünk volna egy országos reklámtáblakampányt indítani és a tárgyalás napjára szeptember 28-ára egy nagyszabású tüntetést összehívni. Žák-Malina Hedvig kérésére azonban lemondtunk erről, ezért csak egy kisebb figyelemfelhívó kampányt indítottunk Nyitra városában” – tudatták.

A szervezet tárgyalóasztalhoz hívta az Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd, és az MKDSZ elnökét. Abban bíznak, elfogadnak majd egy közös nyilatkozatot az ügyben, és Hedvig akarata szerint, arra kérték a pártelnököket, ne szervezzenek tüntetést a tárgyalás napjára. A közéletet teljesen uralják a bevándorlókkal kapcsolatos témák. „Látjuk menniyre ellenzi a bevándorlási kvótát Robert Fico, közben saját maga, Robert Kaliňákkal karöltve csinált Hedvigből bűnöst és üldözöttet. Žák-Malina Hedvig az üldözések miatt, saját családja biztonsága érdekében hagyta el Szlovákiát, lett voltaképpen migráns. Egy másik országban találta meg a boldogságát, ahol békében élhet családjával. Sosem szabad elfelejteni ezeket a tetteket” – nyilatkozta a Fontos vagy! mozgalom.

Neszméri Tünde

Fotó: Fontos vagy! mozgalom

(Megjelent a Szabad Újság szeptember 23-i számában.)


Hasonló cikkek