Így emlékezik a Felvidék a trianoni szétszakítás 100. évfordulóján

2020. június 4-én a legtöbb felvidéki magyar szervezet megemlékezik a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról.

A magyar Országgyűlés 2010-ben hozott határozata szerint június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy a trianoni békediktátum a világtörténelem egyik legnagyobb igazságtalansága volt. Ennek aláírása 16.32 órakor történt a Párizs melletti versailles-i kastélyban, s az első világháborúban vesztes Magyarország új határait felrajzoló és jogfosztó békeszerződésnek készült.

Erre az gyászos eseményre és időpontra emlékeztet Felvidék-szerte is a harangzúgás. A gyászból felgyógyulva pedig 20.20-kor fellobban az összetartozásunk tüze, melynek eseményei a https://gyujtsukmeg.ma/ oldalon és térképen is követhetők.

Többek között így zajlik a mai nap Felvidéken:

Pozsonyi járás

Pozsonypüspöki – 16:30-kor harangozás, a Csemadok nagytermében 16:30-kor megnyitják a Trianon 100 kiállítást, 19 órakor mécsesgyújtás a pozsonypüspöki temetőben.

Szenci járás

Szenc – 20 órakor a Hősök szobránál gyertyagyújtás mellett emlékeznek.

Galántai járás

Hidaskürt – 16 órától koszorúzással egybekötött megemlékezés a kitelepítettek és deportáltak emlékművénél. 16.30-kor harangszó, mécsesgyújtás …/ 20.20 órakor gyertyagyújtás Széchényi István mellszobránál.

Diószegen, Galántán, Feketenyéken és Tósnyárasdon is szerveznek megemlékezést.

Dunaszerdahelyi járás

Dunaszerdahely – 20 órától hagyományos gyertyagyújtás a Városi Sport- és Szabadidőparkban a Trianon-emlékfánál a Pázmaneum szervezésében.
Nagymegyer – 19 órakor mécsesgyújtás az Országzászlónál (forrás: Fb)

Komáromi járás

Gúta – 16:30-kor harangszó, megemlékezés és kultúrműsor, 20:20-kor mécsesgyújtás az első világháború elesetteinek emlékművénél.
Komárom – 16:30-kor harangszó a református kollégiumban, 20:20-kor tűzgyújtás a Szent-András-bazilikánál.

Érsekújvári járás

Érsekújvár – június 3-án, 18:30-kor, a Csemadok előtti téren megemlékezés Popély Gyula történész közreműködésével.

Szőgyén – 16:30 – 16:30-kor a kultúrház előtti emlékparkban. 100 másodperces harangszó is felcsendül.

Vágsellyei járás

Farkasd – a Vág partján tábortűz mellett megemlékezést tartanak.
Zsigárd – A Kaszás Attila Tájház kertjében emlékeznek.

Lévai járás

Ipolyság – 20 órai kezdettel szervezik meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezést az ipolysági 1938-as kopjafánál.

HARANGOZNAK: Léva, Zselíz, Barsendréd, Bese, Csata, Egeg, Kéty, Farnad, Fegyvernek, Felsőpél, Felsőszecse, Garamsalló, Ipolyfödémes, Kálna, Kisölved, Nagyod, Nagyölved, Nagysalló, Nyírágó, Oroszka, Palást, Szalatnya, Vámosladány, Zalaba, Zsemlér.

Nagykürtösi járás

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya szervezi meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezéseket a Nagykürtösi járásban.

Ipolynyék – 9 órakor emlékfaültetés a Csemadok NTV székháza udvarán.
Ipolyhídvég – Drégelypalánk – 10 órától a kaszárnyánál lévő régi hídfőnél tartanak emlékműsort.

Rimaszombati járás

Rimaszombat – 16.32-kor kerül sor az I. világháborús hősi sírkereszt újraavatására. A rimaszombati 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat és a Kerecsen Motoros Egyesület tart megemlékezést a rimaszombati városi temetőben a Nagy Háború hőseinek sírjánál. A rimaszombati cserkészekkel a motorosok újrafaragtatták a rimaszombati köztemetőben idén kidőlt (elkorhadt) I. világháborús hősi sírkeresztet.

Nagyrőcei járás

Tornalja – 17 órától a Rákóczi Magyar Ház udvarára. Emlékbeszédet mond Tamás Ákos tanár.

Kétperces haranghúzással emlékeznek ezekben a községekben: Felsőrás, Szkáros, Felsőfalu, Alsófalu, Beje, Kisvisnyó, Otrokocs, Zsór, Oldalfalva, Lévárt.

Rozsnyói járás

Gombaszög – 15:30-kor az ereklyés zászlótartó felavatása a felvidéki összetartozás jegyében, 16.30-kor megszólalnak a szútori harangok.
Krasznahorkaváralja – június 6-án magyar összetartozás napja – emlékezés.
Rozsnyó – 16:30-kor a Kossuth-szobornál gyertyagyújtás, megemlékezés, koszorúzás, harangszó.

Kassai járás

Kassa – 10 órai kezdettel szabadtéri muzsika a Domonkos téren, 16 órakor Akikért a harang szól címmel ökumenikus közös ima a református templomban, 16:30-kor harangszó, 16:40-től Trianon és előzményei (előadó: Balassa Zoltán történész), 17 órától három erdélyi, egy kárpátaljai, valamint a miskolci és a kassai gyülekezet közös istentisztelete internetes csatlakozással.
20:20-kor összetartozásunk tüze – A kassai II. Rákóczi Ferenc cserkészcsapat tagjai 20 órakor találkoznak a Felső Bankón, meggyújtják az összetartozás tüzét.

Szepsi – 16 órától a római katolikus templom előtti téren emlékeznek.

Nagymihályi járás

Nagykapos – Június 4-én, csütörtökön 16.30 órai kezdettel szervezik meg a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést a városháza előtti Turul-emlékműnél.

Forrás: mkp.sk, Felvidék.ma

Fotó: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek