Így növekedtek az építőipari árak Ausztriában

Emelkedtek tavaly az építőipari árak Ausztriában – jelentette csütörtökön az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria. Az építőipari árindex  5,3 százalékos emelkedést mutat

A tavalyi negyedik negyedévében 7,4 százalékos volt az éves és 1,3 százalékos a negyedéves áremelkedés.  Az összes magasépítés 2021-ben 8,2 százalékos árnövekedést mutat. A két magasépítési ágazatban, a lakóépület- és lakásépítés 8,0 százalékkal, az egyéb magasépítések terén 8,6 százalékkal emelkedtek az árak.

A negyedik negyedévben a teljes építőipari kivitelezés terén az éves drágulás 11,8 százalékos, a negyedéves 2,1 százalékos volt. Ugyanebben az időszakban a két magasépítési ágazat, a lakásépítés és az egyéb magasépítés területén az árak 11,4 százalékkal, illetve 12,5 százalékkal nőttek az előző évihez képest.

A teljes mélyépítésben 1,3 százalékos volt az egész éves áremelkedés a negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 1,1 százalék, az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalék volt az emelkedés.

Az épületek építésében a beton- és vasbetonmunkák mellett az építőipari szolgáltatások – mint a faépítés, üveghomlokzatok, tetőszigetelési munkák, fémszerkezeti munkák vagy épületvízvezeték-szerelési munkák – járultak hozzá a 2021-es jelentős áremelkedéshez.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek