Így zárta a hetet a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,90 pontos, 0,87 százalékos emelkedéssel, 42 997,61 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a BUX a pozitív nemzetközi hangulatot követve emelkedett pénteken.

Hozzátette, a jó nemzetközi hangulatot az erős amerikai makroadatok alapozták meg, kedvező adatot közöltek a kiskereskedelemről, csökkent a munkanélküli segélyt kérők száma, jól teljesített a feldolgozóipar a tengerentúlon.

A vezető részvények között a Richter teljesített pénteken a legjobban, ez inkább technikai korrekció volt, ugyanis az elmúlt napokban nagyon túladott volt a részvény – tette hozzá.

A Mol 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2072 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,61 százalékkal 13 195 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forint maradt, forgalma 156,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,48 százalékkal 8665 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3738,77 ponton zárt pénteken, ez 14,64 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek