Illényi Katica újra Miskolcon

Sztárvendégként érkezett a Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi koncertjére Illényi Katica, akit elkísért két énekes kollégája, Vámosi Katalin és Turpinszky Gippert Béla.

Több évtizedes hagyománya van már a borsodi megyeszékhelyen az újévi hangversenyeknek, amelyek mindig teltházasak, sőt a közönségigény folyamatosan növekszik. Korábban 3 koncertet adott az együttes péntek-szombat-vasárnap a Miskolci Nemzeti Színházban, most ezek két napba lettek összesűrítve, és negyediknek egy gyöngyösi fellépés is bekerült a programba.

Gál Tamás vezényli a Miskolci Szimfonikusokat

Gál Tamás karmester az eddig megszokott újévi repertoárból válogatott – megint elhangzott a Kék Duna keringő, Terefere polka, Radetzky-induló –, ugyanakkor igyekezett újdonságokat beiktatni a műsorba.

A meghívott énekesek: Turpinszky Gippert Béla és Vámosi Katalin

Illényi Katica hangszeres művészként és énekesként egyaránt elkápráztatta közönségét. Hegedűn Rimszkij-Korszakov, Piazzola szerzeményeit, theremin hangszeren filmzenéket játszott, valamint egy nagyszerű Edith Piaf-dalt is elénekelt.

Táncosok a színpadon

Közkedvelt Strauss, Lehár, Kálmán Imre operettek slágerei csendültek fel Vámosi Katalin és Turpinszky Gippert Béla előadásában; az est fényét tovább emelte a Ködmön Formációs Táncegyüttes látványos produkciója.

(Fotók: Rogosz Péter/ Miskolci Szimfonikus Zenekar)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek