Imára Regnum Marianum

A hitért oly sok véráldozatot hozott megalkuvást nem ismerő Szent István királyunk halála óta Mária országa, áhítattal várja egy messzi földrész szülöttét, isten földi helytartóját a katolikus egyház fejét I. Ferenc Pápát közös imára. 

regnum_marianum_deakteri_templom_fresko 

Mérsékelt médiaérdeklődés mellett nézünk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a nagy katolikus világesemény elé. Ezek közül a A Vatikán hírszolgálata, a Vatican News hosszabb cikkben foglalkozott az eseménnyel.

Pietro Parolin bíboros Horváth Hajnalkával a Vatikáni Rádió újságírójával folytatott beszélgetés során kiemelte, hogy “az eucharisztikus kongresszusok az ünneplésre, az elmélkedésre, a tanulásra, az Eucharisztia misztériumának elmélyítésére adnak alkalmat. A budapesti kongresszuson ezekben a napokban pontosan ez történik. Célja, hogy a híveket az eucharisztikus életre buzdítsa és vezesse.

Felidézte Ferenc pápa egy 2018-ban mondott beszédét, amelynek gondolata alapvetően fontos: „A szentmise után már nem saját magunkért, hanem másokért élünk”.

Erdő Péter bíboros erre utalt abban a nyilatkozatában, amikor a népekkel való testvériség elmélyítéséről szólt. Az Eucharisztia Krisztus szeretetét mutatja meg számunkra, amellyel képesek leszünk arra, hogy embertársainkban testvért fedezzünk fel.

Végül az interjúban Pietro Parolin bíboros kifejtette, hogy a Szentatya vágyakozással tekint útjára, az a kívánsága, hogy találkozhasson ezekkel a közösségekkel, a hívekkel, akik már várják Őt. A világjárvány miatt a pápai utak is visszaszorultak, ebből kifolyólag a Szentatya még jobban érzi a találkozás hívását. Az emberekkel, hívekkel való közvetlen kapcsolat, a találkozás öröme különösen is jellemzi Ferenc pápa péteri szolgálatát, és most újból ebben lehet majd része.

Nyitókép: nepszava.hu

 


Hasonló cikkek