In memoriam ws.hu

Megszűnik a Vs.hu – értesültünk magyar hírforrásokból.

A hírportál működésének megszűnését az üzletágvezető, Kalmár Tibor jelentette be munkatársainak.

A Vs.hu-t a New Wave Media adta ki, de a kiadó az összes érdekeltségét odaajándékozta a kormányközeli médiaalapítványnak, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.

A portál 2013 októberében indult Kerényi György főszerkesztésével, de igazán sikeres azután lett, hogy a Telekom eladta az Origót, a menekülő szenior újságírókat pedig a Vs szippantotta fel (ekkor már Lebhardt Olivér főszerkesztésével). Miután kiderült, hogy az MNB alapítványaitól származó pénzzel finanszírozták a lapot, az újságírók nagy része, majd a főszerkesztő, Lebhardt Olivér is felmondott. A site azóta takaréklángon, egyre kisebb személyzettel működött, szó volt arról is, hogy összevonják az Origóval- az index szerint


Hasonló cikkek