Ingyen buszozhatnak a helyiek Vásárhelyen

Március 1-től ingyen szállhatnak a helyi járatos buszokra a városkártyával rendelkező lakosok Hódmezővásárhelyen.

A sokak számára kedvező hírt Márki-Zay Péter polgármester közölte az alföldi város közgyűlésének véleményező ülésén, decemberben.

A helyi járatokat a Volánbusz Zrt. működteti a településen, de a kétóránként induló buszok kihasználatlanok. Hódmezővásárhely önkormányzata évente 50 millió forintot fizet a szolgáltatásért, az állami normatíva pedig szintén ugyanekkora összeg. A jegyek és bérletek eladásából  10 millió forint származik – jelentette ki a városvezető az ülésen.

Megoldásként a buszközlekedés fenntartására, ellátására pályázatot írtak ki. A legkedvezőbb ajánlatot a Jovány Busz Kft. dolgozta ki. Jovány Gyula cége azt javasolta, alakítsák át a buszok útvonalát. A tervek szerint jövő tavasztól két járat lesz, mely a műszakváltásokhoz igazodik és további három a kórházat, a piacot, valamint a bevásárlóközpontot érintő vonalon közlekedik óránként.

A körjáratok egyszerre találkoznak majd a vasút-villamos egyik megállójában, mely a remények szerint szintén a gyorsabb és biztonságosabb közlekedést fogja elősegíteni.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: szegedma.hu/ Nyitókép: illusztráció


Hasonló cikkek