Ingyenes online koncerttel megnyílt a Cziffra György-emlékév

2021-ben a hazai és nemzetközi zenei élet a 100 éve született Cziffra György zongoraművészre emlékezik.

Magyarországon 2021. február és 2022. május között tart a Cziffra György-emlékév, amit az UNESCO is felvett a közösen ünnepelt évfordulók sorába. 15 országban tartanak koncerteket, kiállításokat. Mintegy 100 esemény valósul meg itthon és külföldön világhírű művészek közreműködésével.

A programsorozatot azonban a pandémia miatt át kellett szervezni. Az első hangversenyek, kiállításmegnyitók online lesznek elérhetők, míg néhány koncertet elhalasztottak a szervezők remélve, a járványügyi helyzet később lehetővé teszi, hogy a közönség személyesen is beülhessen egy-egy programra, és élvezhesse az élőkoncertek pótolhatatlan atmoszféráját, varázsát.

 

Cziffra-emlékkoncert 2017-ben. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 

Livestream formában tartották meg a Cziffra-emlékév nyitóeseményét a Zeneakadémia Nagytermében február 9-én. Közreműködtek Cziffra György egykori tanítványai: Bogányi Gergely, Dráfi Kálmán, Mocsári Károly zongoraművészek, valamint Balázs János zongoraművész, az Emlékév művészeti vezetője. A hangverseny házigazdája Bősze Ádám zenetörténész volt, a műsorban pedig felcsendültek Chopin, Liszt, Debussy, Rachmanyinov, Beethoven, Puccini, Brahms, ifj.J.Strauss szerzeményei.

„Cziffráról úgy beszélünk, mint az egyik legnagyobb virtuóz és káprázatos zongoristáról, aki lesöpörte a világot technikájával és virtuozitásával. Ez valóban az egyik oldala, ez így van. A másik oldalon azt tudnunk kell, hogy ő egy igazi mély muzsikus volt, egy fantasztikus érzékeny lélekkel bíró költő. Olyan költeményeket játszott el a zongorán Chopin-művekben, Rachmanyinov, Lisztekben is, amit nagyon-nagyon kevesen tudtak, és ezért vált ő világ egyik legnagyobb zongoraművészévé” – fogalmazott tanítványa, Dráfi Kálmán a rendezvényen.

(A nyitókoncert visszanézhető itt:)

 

(Kiemelt kép: illusztráció – Máthé Zoltán fotója/ MTI)

Zene | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek