Innováció a lá PC: itt a gender- és bőrszínsemleges francia kártya

A huszonhároméves ötletgazda szerint szakítani kell azzal, hogy a király többet ér, mint a dáma, mert azt üzeni, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak. Mint ismert, a francia kártyával játszott játékok jelentős részében magasabb lapnak számít a király a dámánál (angolul queen, azaz királynő) – legalábbis mostanáig.

Egy huszonhárom éves holland lány, Indy Mellink ugyanis megelégelte a több, mint ötszáz éves francia kártyán reprezentált nemi egyenlőtlenséget, így kitalálta saját pakliját, ahol a király helyett egy aranytömb, a dáma helyett ezüst pénzérmék, a bubi helyett egy bronzpajzs szerepel – írja a Reuters.

Mellink tavaly nyáron eszmélt rá a problémára, amikor az unokatestvéreinek magyarázta egy játék szabályait, és feltette magának a kérdést, hogy miért kéne, hogy többet érjen a király, mint a dáma. Ekkor édesapja támogatásával úgy döntött, hogy szakítani kell a tradícióval, mert ez az „apró egyenlőtlenség kihat az emberek mindennapi életére” azzal, hogy azt üzeni, hogy „kevésbé vagy fontos”. Mellink szerint az ilyen apró egyenlőtlenségeknek is nagy szerepük van.

A Cardplayer Lifestyle blognak adott interjújában Mellink azt is elmondta, hogy először nem az arany-ezüst-bronz pakliban gondolkodott, hanem a király helyére egy királyi párt, a dáma helyére egy hercegi párt, a bubi helyére pedig egy farmert és a feleségét rakta volna, de nehéz lett volna két embert egy kártyára rakni, illetve arra is rájött, hogy „akarva vagy akaratlanul”, de a király, a dáma és a bubi mindig fehér a francia kártyában, soha nem színesbőrűek.

Mellink 2020 októberében elindította a saját webshopját, ahol 10 euróért bárki rendelhet a gendersemleges pakliból. A fogadtatás vegyes volt: van aki csak annyit mondott, hogy erre még sosem gondolt, van aki egyetértett, és voltak, akik szerint ez egy nagyon apró dolog, és nem szükséges rajta változtatni. Az ötletgazda ugyan elkötelezett a gendersemleges pakli terjesztése mellett, kaszinók és online kártyaoldalak eddig nem érdeklődtek iránta.

Nem precedens nélküli viszont, hogy a nemi egyenlőtlenségek ellen küzdenek a kártyajátékok világában: a brit FCB Inferno reklámügynökség az online sportfogadással, pókerrel és kaszinójátékokkal foglalkozó Unibettel karöltve a 2018-as nemzetközi nőnapon Európa több országában is „Queen Rules” pókertornákat szervezett.

A tornákon olyan paklikat használtak, amikben egyáltalán nincs ász, és a dáma magasabb lapnak számít, mint a király, az erős nőket ábrázoló lapokat pedig női illusztrátorok, köztük az LMBT-közösség és egyéb kisebbségek tagjai készítették. Mellink paklija egyébként a kártyajátékok mechanizmusán egyáltalán nem változtat, mert végülis ugyanúgy megmaradt benne a lapok hierarchiája, viszont elég valószínűtlen, hogy bekerüljön a mainstreambe, mert az évtizedeken át a hagyományos figurákhoz szokott játékosoknak nehéz lenne átállniuk, és egy-egy tévesztés akár több millió dolláros veszteséggel is járhat a magastétes játékoknál.

A Queen Rules sem maradt meg a köztudatban, ráadásul ott már a játékok mechanizmusa is nagyban változik az ász eltávolításával. Ez akár teljesen új játékokat is szülhetne, amik a póker világában viszonylag népszerűek szoktak lenni, ugyanis sokan kipróbálják őket, és azok, akik korábban jönnek rá a megfelelő stratégiákra, hatalmas előnybe kerülhetnek a mezőny többi játékosával szemben.

Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy a világ legnépszerűbb kártyajátékának, a Texas holdem pókernek már évek óta létezik egy hasonló variánsa, amit online és élőben, amatőrök és profik is egyaránt játszanak, és ahol a számozott lapokat 2-től 5-ig kiveszik a hagyományos, 52 lapos pakliból.

Forrás: azonnali.hu

 

Világ tükör | Pannon Hírnök


Hasonló cikkek