InstaVers – KEDDveskönyvem

Kele Dóri az InstaVerssel egy nagyon jó projektet indított. Mai cucc, a fiatalokat nagyon is érdeklő (igazából abban élő) közösségi oldalra, az Instagramra épülő verses oldalt, majd könyvet hozott létre.

Dóri rövid idézetek köré dekoráció gyanánt a kis részletekhez igazodó tárgyakat pakolászott, ezeket fényképpé varázsolta, mintha egy Insta poszt keletkezett volna. Vagyis keletkeztek is IDE. Aztán jött a Facebook oldal. Majd a könyv, amit az Athenaeum Kiadó fogadott be, INNEN meg is vásárolható (a kiadó a Líra csoport tagja).

Tartalmaz 10 darab kivehető képeslapot, hogy tovább tudjuk adni a kortárs költészetet.

Mint képződő irodalomterapeuta, nagyon jó alapanyagnak tartom irodalomterápiás csoportülésekhez, remek versek szerepelnek a kötetben. Időtállóak, nem csak a fiatalok számára tudnak értelmet nyerni. A formátumon túlmutatnak azért, bár reménykedem benne, hogy a fiatalok örömmel veszik kézbe ezt a kötetet, és az olvasás, valamint a kortárs költészet mellett letelepednek (kicsit nagyon).

Itt egy videó, ami egy időben ment a TV-ben mint egy Vodafone reklám egy jó projektről (innen remélhetőleg sokan tudomást szereztek erről a kezdeményezésről):


Hasonló cikkek