Interrégió ad lökést Hódmezővásárhely gyógyításának

Két új osztállyal bővült a helyi kórház.

Elkezdődött a hódmezővásárhelyi kórház bővítése, a több mint kétmilliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel új gyermek- és belgyógyászati osztályt alakítanak ki, és korszerű diagnosztikai eszközök érkeznek az intézménybe – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója hétfőn. Kallai Árpád online sajtótájékoztatóján elmondta, a 9,266 millió eurós (3,3 milliárd forintos) összköltségvetésű projekt a szatmárnémeti Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen elnyert román-magyar Interreg pályázatnak köszönhetően valósulhat meg.

A 2019-ben indult projekt teljes költségvetéséből a legnagyobb részt, mintegy 1,8 milliárd forintot a hódmezővásárhelyi kórház bővítése teszi ki. A tervek szerint jövő nyárra két új, összesen 2300 négyzetméter alapterületű szint kerül a járóbeteg- szakrendelő épületére. Az új szinteken kap majd helyet az új, 35-35 ágyas gyermek-, illetve belgyógyászati osztály. Egy-, két-, három-, valamint egy négyágyas kórtermeket alakítanak ki, melyek mindegyikéhez vizesblokk kapcsolódik. Emellett újabb szinten összekapcsolják a szakrendelő tömbjét és a kórház főépületet – ismertette a beruházás részleteit a főigazgató.

Mintegy 400 millió forintból korszerű diagnosztikai eszközöket is vásárolt a hódmezővásárhelyi kórház, nagyobbik részük már megérkezett, és azokat használatba is vették. A népegészségügyi szűréseket teszi hatékonyabbá egy 3D-s emlődiagnosztikai készülék, egy a bőr daganatos elváltozásainak korai felismerésére szolgáló gép, valamint egy szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájára alkalmas ultrahang- és EKG-berendezés.  A kórház diagnosztikai eszközparkja hamarosan a tüdőszűrésre szolgáló komputertomográffal (CT) is bővül – tudatta a szakember.

Az osztályok berendezésére 54 millió forintot fordítanak. A daganatos, továbbá szív-, és érrendszeri betegségek korai felismeréséért pedig szűréseket szerveznek 80 millió forintból – közölte Kallai Árpád. Szatmárnémetiben a Hódmezővásárhelyen több mint egy évtizede indult Egészséges Vásárhelyért Program tapasztalatait fölhasználva indul prevenciós program. Megvalósításához új eszközöket vásárolnak, képzéseket és lakossági tájékoztató kampányokat szerveznek, erre összesen 2,1 millió eurót fordíthatnak.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek