Irodában szabad a légkondi, éttermekben tilos

Ahogy enyhül a járványveszély, egyre több cégnél kerül napirendre az irodákba való óvatos visszatérés, amivel kapcsolatban az egyik jelentős kockázatot a légkondicionálók jelentik.

Ezek egyrészt egy helyiségen belül is keringethetik úgy a levegőt, hogy ha valaki betegen megy dolgozni, akkor az általa kilélegzett fertőző részecskék mindenkit elérnek az irodában, bármennyire is távol ülnek egymástól – hasonlóképp terjedt el a koronavírus egy kínai étterem vacsoravendégei között még januárban. Másrészt az irodaházak jelentős részében központi szellőztetőrendszerek működnek, amelyek közvetítésével a vírus akár helyiségek között is vándorolhat.

Ezek ugyanis a befújás mellett minden helyiségből el is szívnak valamennyi levegőt, ami összekeveredve jut el a hűtést vagy fűtést végző egységig. Az ide érkező légtömegnek általában egy kisebb részét frissre cseréli a rendszer, majd a kívánt hőmérséklet beállítását követően visszajuttatja az irodákba, vagyis ha valamelyik irodában dolgozik egy fertőzött, akkor onnan a kórokozók egy részét elszállítja a légkondi más helyiségekbe.

Mindez különösen problémás, ha egy épületen belül több cég működik. Ebben az esetben bármennyire körültekintően készül fel a munkahelyi járvány megelőzésére egy vállalkozás, a szomszédain is nagyban múlik, hogy a dolgozói mekkora kockázatnak vannak kitéve az irodában. A helyzet még bonyolultabb, ha a központi légkondicionáláson ügyfélterekkel, üzletekkel, netán egy egész bevásárlóközponttal is osztozni kell, ami egyáltalán nem ritka.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek