Iskolazárásra szólítanak fel ellenzéki pártok

Hat ellenzéki párt egy közös közleményben arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza az óvodák és iskolák hétfői kinyitásáról szóló döntést.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írja, hogy a kabinet a jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót tesz ki a koronavírus harmadik, és eddig legveszélyesebb hullámának. Ha úgy nyitnak ki az óvodák és iskolák, hogy a pedagógusoknak még nem megfelelő a védettségi szintjük, akkor sokkal nagyobb az esélye a vírus terjedésének, így a szülők is sokkal kitettebbek a fertőzésnek, mert sok esetben még nem kapták meg az oltást – jelentik ki a közleményben.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az a megoldás, hogy az intézményvezetők engedélyezhetik a gyerekek távollétét, ha a szülők tartanak attól, hogy gyermekük az iskolából hazaviheti a vírust – emlékeztetnek. Ez azonban hazárdjáték, Orbán Viktor miniszterelnök a tanárokra és a szülőkre hárítja a felelősséget – jelenti ki a hat ellenzéki párt.

Hozzáteszik, hogy a fertőzöttek és a halottak magas száma miatt a kormánynak kellene döntenie az online oktatás teljes körű fenntartásáról. Úgy fogalmaznak, hogy a kormányfő nem nyújt segítséget, csak a „magának megrendelt” közvélemény-kutatások alapján hozza meg járványügyi intézkedéseit. A kormány az iskolák és óvodák megnyitásáról ne politikai alapon, vagy „teltházas focimeccseket kergető álmok miatt”, hanem az aktuális járványadatok alapján döntsön, azután, hogy minden azt kérő pedagógus megkapta a második oltást, és eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő – összegzik véleményüket.

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek