Ismét nagyobb fejlesztések előtt áll Balástya

Újabb pályázat beadására készül az önkormányzat, mely sikeres elbírálás esetén diétás konyhát hozhat a településnek. Ami nagyban segítené a lakosok egészséges életmódját

Már azt is tudják, hol alakítanák ki a konyhát: a bölcsődében találtak erre megfelelő helyet. Ugyanis ott elég tér áll rendelkezésére, az épület nem rég felújításon is átesett. Egyébként ezt is szeretnék folytatni, ahogy az óvoda további korszerűsítését is.

Korábban az ovisok tornaszobájáról azt írtuk, hogy közel húsz millió forintot biztosított rá a Magyar Falu Program. A helyiséget pedig a tetőtérben alakították ki, mert az épületet nem lehetett akárhogyan felújítani, hiszen műemlék jellegű. A kicsik a munkálatoknak köszönhetően biztonságosan vehetnek részt tornaórákon, játékos mozgáskoordinációt igénylő feladatokban. A beruházás  elégnek bizonyult arra, hogy fejlesszék az épületet, és modern legyen a tornaszoba.

Ennek sikeréért mindent megtettek a szakemberek. Aminek az egész község hasznát látja. Ugyanakkor nem szeretnének itt megállni, ezért  a jövőbeli  tervekről is nyilatkozott Újvári László polgármester, főleg az óvoda helyzetét kiemelve:

Ez a pályázat, amit most beadtunk, szervesen csatlakozna egy további fejlődési lehetőséghez. Onnantól akkor már a négy csoport egy épületen belül tudna működni, ezt szeretnénk benne megvalósítani. Eszközökkel, bútorzattal, informatikai felszereléssel, játszóelemekkel berendezni. Sok minden beletartozik ebbe a pályázatba. A bölcsődénknél is hasonló fejlesztést szeretnénk.

A mostani ciklusban zajló pályázatokat is a Magyar Falu Program biztosítja. A községvezetés bízik a sikerben, mind a diétás konyhát, mind pedig az óvoda és a bölcsőde modernizálását tekintve. Így a következő évben is mozgalmas projektek várhatnak Balástyára.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek