Ismét növekszik a kanyarós megbetegedések száma Kárpátalján

Átmeneti csökkenést követően ismét növekedésnek indult a kanyarós megbetegedések száma Kárpátalján, ahol az év eleje óta közel 1200 esetet regisztráltak.

Az elmúlt héten az ukrajnai megyében 158 kanyarós fertőzést észleltek, ami hét százalékkal több az egy héttel korábbihoz képest. A betegek mintegy 80 százaléka gyermek – adta hírül hétfőn a mukachevo.net munkácsi hírportál.
A jelentés szerint a kanyaróval fertőzöttek 76 százaléka szorult kórházi kezelésre. A betegség leginkább a 2 és 4 év, valamint az 5 és 9 éves korcsoportok körében terjed. Legutóbb az Ökörmezői járás iskolában rendeltek el járványszünetet e hét szerdájáig a kanyaró miatt.

Az év eleje óta Kárpátalján 1187-en betegedtek meg kanyaróban (100 ezer lakosra számítva 93,4 a betegek aránya), közülük 933 a 17 évesnél fiatalabb gyermek. Az egészségügyi intézmények adatai szerint a betegek 68 százaléka nem volt beoltva kanyaró ellen. A betegségnek Ukrajnában eddig 10 halálos áldozata volt, ebből egy Kárpátalján.

A megyében már az év elején elfogyott a kanyaró elleni oltóanyag, s mivel Kijev a többszöri kérés ellenére sem juttatott a megyébe egyetlen vakcinát sem, Hennagyij Moszkal kormányzó Magyarországtól kért humanitárius gyorssegélyként oltóanyagot. A magyar kormány január végén nyolcezer darab kanyaró elleni vakcinát szállított Ungvárra több mint 100 millió forint értékben. Ígéreteivel szemben az ukrán egészségügyi máig nem juttatott Kárpátaljának oltóanyagot a kanyaró ellen.

 


Hasonló cikkek