Isten Veled Drága Zsófi!

Gondolatok, emlékek, tervek és képek kavarognak bennem. Gondolatok arról, hogyan kezdjem el ezt az írást, hiszen ha közhely, ha nem, arra ami történt, nincsenek szavak. Csak ülök itt a gép előtt és sorban törlöm ki az általam leírt szavakat. Emlékek az elmúlt egy évről, hisz Zsófit csak egy éve ismerem (nem, nem fogok múlt időt használni), mégis olyan, mintha mindig is ismertem volna. Tervek, melyeket együtt terveztünk, hogy végre egy év után egy jót beszélünk, megiszunk valamit.
– Ha csütörtökön nem is sikerül eljutnom, vasárnap készülök menni, s találkozunk. Ezt mondtam Neki kedden, mikor hívott, hogy ott vagyok-e.
– Remélem jössz, majd szólj mindenképp, ha ott vagy 🙂 Mondta.
És a sok-sok kép. A tavalyi sátoros képük az akkori barátjával, mely aztán a Szabad Újság címlapfotója lett, aztán a lengyelországi dobogós kép a felvidéki zászlóval, az ekecsi kitüntetésről, a komáromi MKP évzáróról nekem küldött képe, az idei június 4-i somorjai trianon-megemlékezésen készült kép. Végül az idei martosi képek.

Pedig sajnos nem találkozhattunk sokszor, hiszen csak tavaly a martosi szabadegyetemen ismertem meg, amikor Lajos barátommal ott sátoroztunk. Figyelmesek lettünk egy mindig mosolygós szőke lányra, aki a barátjával mellettünk sátorozott. Az egyik este, mikor vacsoráztunk, aztán odajöttek hozzánk és beszélgettünk. Akkor tudtam meg, hogy karatézik. S mikor jött a szenzációs lengyelországi ezüst, akkor megkerestem és kérdeztem, hogy válaszolna-e pár kérdésemre. Nagyon segítőkész és kedves volt, mint mindig. Szívesen válaszolt, sokat írt a kérdéseimre. S képeket is küldött.
“Éppen most értem haza községházáról. Tartottak egy kisebb kiértékelést.Előtte meg edzésen voltam. Figyu, amint befejeztem a tanulást tartok neked élménybeszámolót 🙂 csak még abszolút nem volt időm semmit sem tanulni.”
Zsófi más volt, mint egy átlagember. Ő már 15 évesen is tudta, hogy mit akar. Edzője emlékezéséből tudom, hogy megmondta, bajnok akar lenni. Puss atya írásából pedig az is kiderült, hogy valamikor pedig rendőr. S mindezt felvidéki magyarként. A nem mindenki által elfogadott felvidéki zászlót vállalva, a válogatottban Kovács Kata Zsófia nevet használva. 15 évesen. Mert tudta, hogy honnan jött, tudta, hogy kicsoda és hogy hova tart.

Márciusban kb. 40 kampányrendezvényen vettem részt, s emlékszem, hogy a keddi, dunaszerdahelyire még eljutottam, de másnap, Komáromba már nem sikerült, mert más feladatom volt még a szombati finis előtt. S este küldött egy szelfit magáról, háttérben a képviselőjelöltetekkel, ezzel a szöveggel:
“Pedig számítottam Rád. Nagyon jó volt, tetszett.”
Már akkor is nagyon sajnáltam, hogy nem mentem el. De megnyugtató és csodálatraméltó volt az, hogy egy 16 éves lány Ekecsről Komáromba utazik egy kampányzáróra, melynek végén az Ismerős Arcok ad koncertet.

Jött a június 4-i, somorjai trianon-megemlékezés, ahol a Via Nova volt az egyik főszervező, ezért én állítottam össze a programot. S megkértem Zsófit, hogy elmondana-e egy versszakot egy József Attila versből a megemlékezésen. Egyből igent mondott. Teljesen pozitív meglepetés volt számomra, hiszen sok somorjait kértem meg előtte, de nagyon kevesen mondtak igent a felkérésre. Ő pedig Ekecsről az első hívó szóra igent mondott.

“Nem lesz kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! Soha Árpád honát!”
Zsófi picit megszeppenve, de annál büszkébben szavalta a sorokat, melyeket neki szántam. József Attila: Nem, nem soha c. versének minden versszakát ugyanis más lány szavalta ezen a megemlékezésen. Sajnos egy-két dolog közbejött, így nem volt időnk elpróbálni a verset együtt, de így is jól sikerült. Úgy volt, hogy a megemlékezés után hazaviszem, de mivel viszonylag korán szerepelt, anyukája felajánlotta, hogy elviszi, még mielőtt megy munkába. Szóval aznap sem tudtunk nagyon beszélni. :/ Még előtte, mikor a megemlékezéssel kapcsolatban egyeztettünk, csak annyit írt, hogy alig várja Martost.
Búcsúzom Tőled én is drága Zsófi! 🙁
Példakép voltál, példakép vagy és leszel mindig, a felvidéki magyar fiatalok példaképe. Nem volt Neked soha kellemetlen magyarul használni a neved, akár felvidéki zászlóval fotózkodni a dobogón. Bátran vállaltad mindenki előtt magyarságod, akár kortársaid előtt is, akik közül sokaknak ez manapság a “ciki”vagy a nem fontos kategóriába tartozik.
Mikor nemrég a DAC – Slovanon találkoztunk, láttam szemedben, hogy őszinte örömmel jöttél szurkolni, mondtad, hogy adunk nekik és mosolyogtál.

Mosolyogtál mint mindig. Szerintem sokunknak ez a mosoly adott plusz erőt. Pedig biztosan lett volna okod szomorkodni. De Te mosolyogtál. Most is biztosan mosolyogsz, de most már a tieid, az angyalkák között. Mosolyogsz biztos azon, hogyan próbálom megfelelő szavakba önteni a leírhatatlant. Sajnos nem találom még mindig a szavakat. Ne haragudj rám ezért és nézd el ezt nekem.
Most olyan helyen vagy, ahol nincs többé fájdalom és szenvedés. De Te a mi világunkban élve is erőt adtál az embereknek. Onnan fentről se feledkezz meg rólunk, szólj pár szót érdekünkben kérlek Boldogasszony Anyánknál, értünk magyarokért, de legfőképpen vigasztald meg azokat, akik szemében most könny ül, szívüket pedig fájdalom járja át. Juttass nekik a mosolyodból.
Nyugodj Békében!!! Soha nem felejtünk el! 🙁

Méry János


Hasonló cikkek