Iszlamofóbiát figyelő rendszer létrehozását szavazták meg az Egyesült Államokban

Egy új, iszlamofóbiát figyelő stratégiát szavaztak meg az amerikai képviselőházban a felmerült aggályok ellenére.

A jogszabályt Ilhan Omar képviselő támogatásával terjesztették be és 219 igen 212 nem szavazattal került elfogadásra. Minden demokrata képviselő támogatta a javaslatot és az összes republikánus ellenezte.

A jogszabálynak köszönhetően az amerikai külügyminisztérium folyamatosan monitorozná az iszlamofóbia jelenlétét a különböző országokban és erről jelentésekkel látná el a Kongresszust. Vallásszabadság és emberi jogok mentén vizsgálódna az erre külön létrehozott iroda. Hasonló rendszer létezik már az antiszemitizmus megfigyelésére is.

A jogszabállyal szembehelyezkedő képviselők elsősorban azzal érveltek, hogy az Egyesült Államok már rendelkezik egy vallásszabadsággal foglalkozó irodával és kiemelték, hogy az “iszlamofóbia” jelentését rendkívül nehéz behatárolni és hogy a tervezet tartózkodik az egyértelmű kifejezések használatától, mint például a “muszlim üldöztetés” és helyette olyan politikai és nehezen definiálható kifejezéseket használ, mint az “iszlamofóbia”.

Forrás: hitradio.hu

Ha tetszett a cikk, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek