Ítélet született: Le kell venni a zászlókat a székelyudvarhelyi városházán

Jogerős bírósági ítélet kötelezi Székelyudvarhely polgármesterét arra, hogy eltávolítsa a városháza homlokzatáról, illetve helyiségeiből a székely-, illetve városzászlókat. Dan Tanasă egyesülete másodszor perelt, ezúttal sikerrel.

Két bírósági eljárást is indított a Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) a székelyudvarhelyi városháza homlokzatára kitűzött, illetve az épületben elhelyezett székely-, illetve városzászlók eltávolítása érdekében.

Az elsőt még 2017-ben, akkor viszont a Hargita Megyei Törvényszék formai okokból elutasította a keresetet, a város ugyanis megkérdőjelezte a felperes nevében eljáró egyén képviseleti jogát az eljárásban. A tavaly márciusban indított második per viszont sikerrel járt, ősszel a törvényszék elfogadta az ADEC kérését. Következett a fellebbezés, melyet fellebbviteli bíróságként a Marosvásárhelyi Ítélőtábla kedden tárgyalt, és elutasított. Ezzel az elsőfokú ítélet jogerőssé vált.

Az ítélet összefoglalója szerint az alperes köteles eltávolítani a ,,kék-arany színű, Székelyföld zászlójának is nevezett lobogót, illetve a város fehér színű, címeres zászlóját a homlokzatról és az épületből”.

A magyar jelképek elleni persorozatáról elhíresült blogger keresetében a zászló- és címerhasználatra vonatkozó jogszabályokra hivatkozott, megjegyezve, hogy más országok lobogóit csak a román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni. Noha a székely zászló nem más ország zászlaja a bíróság, akárcsak Csíkszereda és más települések esetében, besorolta abba a törvénycikkbe, amely azt szabályozza, hogy mikor lehet kitűzni más országok zászlaját.

Májai László ügyvéd ezt korábban úgy értékelte, a bíróság hozzáadott a törvényhez, amelyet viszont csak a törvényhozó tehet meg.

Székelyudvarhely zászlaját és címerét 1993-ban fogadták el az akkori jogszabályoknak megfelelően, ezt a határozatot később aktualizálták. Az ADEC szerint ezt a zászlót törvénytelenül helyezték el a városházán. A 2015. évi 141-es, helyi közigazgatási egységek zászlóira vonatkozó törvény értelmében jelenleg ezeket a zászlókat kormányhatározattal kell elfogadni, miután a helyi vagy megyei önkormányzatok felterjesztik a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumhoz, majd a tervezetet el kell fogadnia a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottságának is.

Forrás: szekelyhon.ro


Hasonló cikkek