ITM: aki a fiatal vállalkozásokba fektet, a nemzet jövőjébe invesztál

Aki a fiatal vállalkozásokba fektet, a nemzet jövőjébe invesztál – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken a fiatal vállalkozók hetét záró gálaesten.

Hozzátette: egy ország gazdasági erejét, versenyképességét az ott működő vállalkozások teljesítménye határozza meg.
A magyar gazdaság felfelé ívelő pályán halad, az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága, jelenleg 800 ezer munkavállalóval többen dolgoznak, mint kilenc éve, és ebben az eredményben a magyar vállalkozásoknak kulcsszerepük van – mondta.
Az ITM államtitkár kiemelte, Magyarországon a mikro-, kis-, és középvállalkozások (kkv) foglalkoztatják a munkavállalók kétharmadát, termelékenységük javulása a nagyvállalatokét is jelentősen meghaladja, 2010 és 2017 között a leggyorsabban nőtt az egész unióban.

A magyar kkv-k jól teljesítettek, sikeresen tartották az iramot a versenyben akár a nagyvállalatokkal, akár a külföldi társaikkal szemben is, erre számos jó példa akad, amely ösztönözheti a fiatalokat – tette hozzá.

Schanda Tamás rámutatott arra, hogy a magyar gazdasági modell középpontjában is a versenyképesség erősítése, a vállalkozó szemlélet áll. A patrióta magyar gazdaságpolitika kulcspontja az innováció szorgalmazása, a megfelelő vállalkozói környezet biztosítása, a lehetőségek feltérképezése és kiaknázása.
A vállalkozói közterhek mérséklésével, az adócsökkentésekkel a kormány már évek óta segíti a vállalkozókat, a gazdaságvédelmi akciótervben további adócsökkentéssel és fejlesztési adókedvezménnyel támogatják őket – mondta az államtitkár.
Schanda Tamás felhívta figyelmet arra, hogy elkészült a magyar kkv-k megerősítésének stratégiája, amelynek hét pillére olyan területekre terjed ki, mint a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtése, az e-kormányzás, a kkv-k innovációs és digitalizációs teljesítményének erősítése, a tudásátadás megkönnyítése, a megfelelő finanszírozáshoz jutás, a külpiacra lépés előmozdítása, a generációváltás támogatása.
“A vállalkozó nagy és csodálatos feladatot visz véghez, sikere hazafias tett, hiszen a magyar gazdaság erősödéséhez járul hozzá, munkájából az egész magyar gazdaság profitál” – fogalmazott Schanda Tamás, és arra bíztatta a fiatal vállalkozókat, hogy terveiket Magyarországon valósítsák meg, erősítsék a magyar innovációt, járuljanak hozzá a gazdasági szemléletformáláshoz.


Hasonló cikkek