Itt a balliberális klímastratégia

Térkő a patakparton, beton a parkban: vajon így képzeli a jövőt a főváros?

Karácsony Gergely a héten aláírta a főváros klímastratégiájáról szóló rendeletet. A főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán tudatta azt is, hogy elkészült a Radó Dezső Terv, a főváros zöld infrastruktúra fejlesztési és fenntartási akcióterve.

Bejegyzésében a baloldali főpolgármester azt írja: a klímastratégiában azokat a lépéseket határozták meg, amelyeket a következő évtizedben meg kell tenni annak érdekében, hogy a káros kibocsátásokat érdemben csökkenteni, a klímaváltozás hatásait pedig mérsékelni lehessen.

A Radó Dezső Terv célja, hogy vezérelvként szolgáljon a főváros zöldinfrastruktúráját érintő programok és projektek kidolgozása során – írta.

A főpolgármester hangsúlyozta: a járvány rengeteg káros hatása mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy nem élhetünk úgy tovább, ahogyan eddig tettük. Az egyre gyorsuló világ, a globalizáció tönkreteszi a bolygónkat, ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek – fűzte hozzá.

„A klímaváltozás már most érinti a főváros működését, ezért is elsődleges szempont lesz minden beruházás és projekt során, hogy védjük a környezetet, a meglévő zöldfelületeket” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Ennek a zöldfelületvédelemnek az ékes példája volt a Pillangó park emlékezetes beruházása is, de úgy tűnik, a Rákos-patak melletti zöld sem éli túl a balliberális fejlesztési koncepciót…

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek