Itt Az idő kereke sorozat első előzetese

Immár 3 éve annak, hogy az Amazon bejelentette, sorozat formájában adaptálja Robert Jordan nagy népszerűségnek örvendő regényfolyamát, Az idő kerekét, és most végre azt is láthatjuk, hogyan fog kinézni a produkció.

A sorozat egyik főszerepét Rosamund Pike (Fontos vagy nekem) játssza majd, aki amúgy egy varázslónőt formál meg a szériában. Az idő kerekéhez érkezett előzetesben a hangsúly főként a látványra helyeződött, mintsem a történetre, abból viszont úgy tűnik, első osztályút fognak kapni a nézők.

 

Az idő kereke még az első évad novemberi bemutatása előtt megkapta a második berendelését, így a sorozat immáron a harmadik lesz a streaming szolgáltató fantasy produkciói közül, a készülő A Gyűrűk Ura és a hamarosan új részekkel visszatérő Carnival Row mellett.

Ha valaki pedig esetleg mégsem szeretné sorozat formájában megtekinteni Robert Jordan történetének a feldolgozását, annak sem kell aggódnia, hiszen ezzel párhuzamosan egy filmtrilógia is készül belőle.

Forrás: literary hub

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek