IPhone12! Álzöld üzleti lépéssel gombol le több százezret a vásárlóktól az Apple

Környezettudatosságra hivatkozva hagyja ki az iPhone 12 eredeti csomagolásából a fali töltőcsatlakozót és a fülhallgatókat az Apple. A magasztos cél azonban nem takarhatja a kiábrándító valóságot: a techóriás környezetvédelmi lépései inkább szolgálják a cég érdekeit, mint a bolygóét.

Az amerikai vállalat az Apple Parkból tartott online közvetítésen mutatta be az iPhone 12 telefonokat a héten, kivételesen közönség nélkül a koronavírus-járvány miatt.

A bemutatóból kiderült, hogy most először az új telefonok két hullámban kerülnek a piacra. Az egyforma méretekkel rendelkező iPhone 12 és iPhone 12 Pro október 23-tól, míg a legkisebb és a legnagyobb, az iPhone 12 Mini és az iPhone 12 Pro Max november 13-tól lesz megvásárolható.

A legnagyobb modell 512 Gb memóriával egészen elképesztő összegért,

611 990 forintért kapható majd.

A lélektani határokat feszegető árazás miatt a felhasználó jogosan várhatná el, hogy a megvásárolt termék minden igényét kielégítse, az új szériás iPhone-ok azonban ezen a téren okozhatnak némi csalódást.

A cég a bemutatón környezetvédelmi okokra hivatkozva jelentette be, hogy kihagyja a fali csatlakozót, valamint a fülhallgatót (Ear Buds) a telefon dobozából. Állítása szerint így kisebb lesz a készülékek és azok csomagolásainak ökológiai lábnyoma.

Az iPhone 12 ezáltal egyetlen USB C-ről Lighning csatlakózóra átalakító kábellel érkezik majd a végfelhasználóhoz, amivel csupán akkor lesz lehetőségük feltölteni az új csúcsmodellt, ha rendelkeznek Macbookkal, mely szintén nem olcsó mulatság, és valljuk be,

kevesen használják laptopjukat arra, hogy életben tartsák mobiltelefonjaikat.

A kábel egyedi csatlakozása miatt az új iPhone-tulajdonosok kénytelenek lesznek beruházni egy Apple hálózati adapterre, sőt, ha zenét is akarnak hallgatni, akkor szintén külön kell megvásárolniuk az cég Ear Buds termékét.

Felmerül tehát a kérdés: vajon mégis hogyan lehet ez a megoldás környezetbarátabb a korábbinál? Egyelőre úgy tűnik, sehogy. Annyi viszont biztos, hogy a kisebb doboznak és kevesebb tartozéknak köszönhetően

álzöld üzleti lépésével az Apple nemcsak pénzt spórolhat, de jelentősen növelheti a bevételeit is.

Forrás: hirado.hu


Hasonló cikkek