Január 4-én hétfőn nyit a Kecskeméti Fürdő gyógyászata

Hétfőtől újra indulnak a fürdőgyógyászati kezelések a Kecskeméti Fürdőben.

A kezelések többsége igénybe vehető, azonban van olyan is, amely a járványhelyzet miatt még nem alkalmazható. A fürdő sajnos továbbra is zárva tart.

A Kormányrendelet értelmében a fürdőknek – így a Kecskeméti Fürdőnek is – zárva kell tartaniuk, de mivel a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása és az érvényben lévő jogszabályok a fürdőgyógyászati kezeléseket lehetővé teszik, így január 4. hétfőtől ezen gyógykezelések folytatódnak a Kecskeméti Fürdőben.

Szinte minden kezelés felvehető lesz, kivéve a gyógyvizes medencék használatát, melyek a jelenleg érvényben lévő pandémiás előírások miatt nem üzemelhetnek. Az igénybe vehető TB által támogatott kezelések a következők: iszappakolás, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugár masszázs, víz alatti csoportos gyógytorna.

A kezelésre érkezők a Kecskeméti Fürdő főbejáratát használhatják, majd a központi vendégöltözőn keresztül juthatnak el a gyógyászatra. Csak egészségesen vegyék igénybe a kezeléseket, és automatikusan tartsák be a maszkviselésre, távolságtartásra, kézfertőtlenítésre vonatkozó előírásokat.

A TB kezelésekhez továbbra is előzetes bejelentkezés szükséges, melyet kérjük, telefonon jelezzenek a 06-20/263-6020-as számon. Az újra induló kezelésekkel kapcsolatban jó hír, hogy a november 11-i bezárás előtt felvett kezelések folytathatók, a betegeknek nem kell visszamenniük reumatológus orvosukhoz a lejárt kezelőlappal.

Révhegyi Andrea

Forrás: hiros.hu

Még több megyei hír: Hazai Tükör

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek