Járványügyi döntéseket vizsgálná az ellenzéki szövetség

Országgyűlési vizsgálóbizottságok létrehozását kezdeményezi a hat ellenzéki párt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati döntésekkel kapcsolatban. A Fidesz szerint Korózs Lajost kellene leváltani.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd hétfői közös nyilatkozatukban azt írták: három parlamenti bizottság felállítását kezdeményezik, amelyek a gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntéseket vizsgálnák.

A hat pártból álló ellenzéki szövetség indoklása szerint a bizottságokra azért van szükség, mert a magyar kormány „rendkívül későn és rosszul” reagált mind a koronavírus-járvány, mind a nyomában kialakult gazdasági válság által előidézett kihívásokra, és rengeteg olyan hibás – az egészségügyet és a gazdaságot érintő – döntést hozott, amelyeknek a „mai napig súlyos következményei vannak”.

A kormány „többszörösen cserben hagyta” a vállalkozásokat és a munkavállalókat, bizonytalanságban tartja a lakosságot az oltási tervvel kapcsolatban, a kínai vakcina beszerzéséről pedig úgy döntött, hogy annak fejlesztője nem is kezdeményezte az oltóanyag engedélyeztetését az Európai Gyógyszerügynökségnél, így ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban a lakosság részéről nagyfokú bizalmatlanság alakult ki – írták a közleményben.

Az ellenzéki pártok szerint a vizsgálóbizottságok munkája hozzájárulhat a jövőbeli kihívások sikeresebb kezeléséhez, amellyel több ember életét és megélhetését lehet megmenteni, ezért – mint írták – elvárják a kormánypárti képviselők támogatását a bizottságok felállításához.

A Fidesz-frakció hétfőn arra szólította fel a baloldalt, hogy „vizsgálóbizottságosdi” helyett inkább a „kamuvideós Korózs Lajost” hívja vissza a parlament népjóléti bizottságának éléről. Közleményében, amiben a hat ellenzéki párt közös nyilatkozatára reagált, azt írta: Korózs Lajos először egy álmentőssel készített kamuvideót az egészségügy lejáratására, „majd odáig süllyedt, hogy halálozási statisztikákat hamisított”.

A nagyobbik kormánypárt frakciója szerint elfogadhatatlan, hogy „a járvány elleni védekezést folyamatosan támadó baloldal” egy ilyen embert tart a legalkalmasabbnak az egészségüggyel is foglalkozó testület élére.

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek