Jász-Plasztik: nincsenek veszélyben munkahelyek

Heroikus küzdelemben sikerült csak megfékezni a pusztítást.

Nem veszíti el állását egyetlen munkavállaló sem a jászberényi Jász-Plasztik Kft. akkumulátorokat gyártó üzemének mintegy kilencezer négyzetméteres egységében keletkezett tűz miatt – mondta telefonon a kft. alapítója, ügyvezetője csütörtök este az MTI megkeresésére.

Kasza Lajos elmondta: az érintett mintegy negyvenöt munkavállalót átcsoportosítják a cégen belül más területre, így tovább dolgozhatnak. Azt egyelőre még nem lehet tudni, mekkora a kár a szerda éjjel keletkezett tűz miatt, ezt majd ezután mérik fel – tette hozzá. A jászberényi Necső-telepen szerda éjjel keletkezett tüzet csütörtök estére oltottá  k el a tűzoltók.

A Jász-Plasztik Kft. jászberényi központtal működő magyar, magánkézben lévő cégcsoport. A nyilvános cégadatok szerint a Jász-Plasztik Kft.  nettó árbevétele 2019-ben több mint 85 milliárd 670 millió forint volt, adózott eredménye  meghaladta a 11 milliárd 791 millió forintot. A vállalkozásnál 2019-ben 2 ezer 780 ember dolgozott.

Az alapításától kezdve családi tulajdonban lévő, hírnevét műanyag-feldolgozó tevékenységével megalapozó vállalkozás nemcsak saját termékek gyártójaként, hanem multinacionális cégek beszállítójaként is ismert.

Pócs János, a térség országgyűlési képviselője egyébként még csütörtökön azt üzenete: a kormány segítségét kéri az újjáépítéshez.

További híreinket a tűzről itt és itt olvashatja.

 

 

Gazdaság | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek