Javában zajlik az aratás Békésben

Az őszi árpa betakarításával a szokásosnál később ugyan, de megkezdődött az aratás Békés megyében július elején. Egyes belvizes területeken a munkálatok nagy nehézségekbe ütköznek, és gond lehet a termény minőségét jelző hektolitersúllyal is.

Őszi árpát Békésben 23 ezer 722 hektáron vetettek, a hónap elejéig a terület 20 százalékán végeztek a munkával, a termésátlag 4,5 tonna hektáronként. Kozsuch Kornél bizottsági elnök, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alelnöke elmondta, hogy egyelőre nagy szórást tapasztalnak a megye különböző részein a termésátlagot illetően.

Ahol nincs nagy termésátlag, ott a termény minőségét jelző hektolitersúly is probléma. A sok csapadék a fuzárium fertőzöttséget nem befolyásolta, raktározási problémákkal a gazdáknak egyelőre nem kell számolniuk – tette hozzá.  Őszi búzát 89 ezer 181, őszi káposztarepcét 17 ezer 868, tritikálét 3 ezer 402, rozst 149 hektáron vetettek Békésben. Tóth János, a Békés Megyei Kormányhivatal agrárügyi főosztályának vezetője elmondta: tavaly 31 ezer hektárra 918 kárbejelentés érkezett hozzájuk, az idén ez a szám július elején már elérte a 27 ezer hektárt. A károk 85 százaléka aszálykár, 10 százaléka felhőszakadás miatti kár, a maradék 5 százalék fagy, belvíz és jégeső okozta kár  – tájékoztatott a MTI.


Hasonló cikkek