Javult a magyar bankrendszer digitalizáltsága

A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében – ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2021-es FinTech és digitalizációs jelentésében csütörtökön.

Hozzátette: jelentősen javult az ügyfelek digitális elérése, ötből négy ügyfél használ digitális megoldásokat. Komoly előrelépésnek nevezte, hogy a bankok tovább bővítették a digitálisan teljeskörűen igénybe vehető termékek körét, és hogy jelentős fejlesztések voltak a befektetési termékek területén is.

A szektor fele szerint már kimutatható a digitalizáció költségcsökkentő hatása – ismertette.

Kitért arra, hogy mivel a járványhelyzet miatt a külső kapcsolattartást támogató fejlesztések kerültek előtérbe, a banki belső működés digitalizációjának fejlesztésére kevesebb erőforrás jutott. Erre tekintettel a hazai bankszektornak a jövőben érdemes nagyobb figyelmet szentelnie a belső rendszereket és folyamatokat érintő fejlesztésekre a digitális transzformációs lehetőségek kiaknázása és a szektor versenyképességének erősítése érdekében – mondta.

A bankszektorban a digitalizáció stratégiai fontosságúvá vált, ugyanakkor a gyorsuló digitalizáció jelentős kiberbiztonsági kihívásokat is jelent. Fontosnak nevezte, hogy a növekvő digitális ügyfélkör is fokozott védelem alá kerüljön a jövőben. Késik a digitális átállás globális szabályozói lekövetése – jelezte.

Idén először vizsgálták a biztosítók digitalizációs szintjét is, ami közepes lett, mind a termékek, mind a működést támogató háttérrendszereket digitalizálták már.

Hozzátette: a kutatás szerint a biztosítók belső folyamatai digitalizálásában és automatizálásában azonban nagyobb fejlődés szükséges.

Ismertette: Magyarországon jelenleg 130 fintech cég működik, számuk dinamikusan nő. Jelentős részben kkv-k, ezek több mint 6 ezer dolgozót foglalkoztatnak. A szektor árbevétele 130 milliárd forint volt 2019-ben, a legutóbbi lezárt gazdálkodási évben, ennek fele exportpiacokról származott. A hazai fintech cégek jellemzően továbbra is a pénzügyi szoftverfejlesztés és rendszerintegráció, az adatelemzés és üzleti intelligencia, illetve a fizetési szolgáltatások területén aktívak – sorolta.

Kitért arra is, hogy az MNB pénzügyi innovációs platformja már több mint 110 megkeresést kapott a piaci szereplőktől, akiket gyors és szakszerű iránymutatással segített a pénzügyi innovációkkal kapcsolatos szabályozási kérdésekben.

A jegybank kerekasztal beszélgetésén részt vevő pénzintézeti vezetők szerint a banki dolgozók rendkívül gyorsan alkalmazkodtak a járvány miatt kialakult új helyzethez. Nem tapasztaltak teljesítménycsökkenést a home office alatt, és a csapatmunka nagyon erős maradt, hatékonyabb lett. Sikeresnek nevezték a pandémia alatti időszakot az ügyfelek kiszolgálásában.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek