Jégpályán tartottak koncertet a Miskolci Szimfonikusok

Rendhagyó helyszínen, a 2-es számú jégpályán tartotta meg évadzáró Promenád koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

Hosszú szünet után végre élőben muzsikálhatott az együttes csütörtökön este. Minden évben a Nyári Színház ad otthont a szezont záró három Promenád hangversenynek, ám a karantén-időszak után a zenerajongóknak meg kellett elégedniük egyetlen, viszont csöppet sem szokványos fellépéssel. Helyszínül a Miskolc Városi Szabadidőközpont 2-es számú, azaz a közönségkorcsolya-pálya szolgált, ezúttal jég nélkül.

Technikai teltház előtt, a maximálisan engedélyezett 500 embernek játszottak a Miskolci Szimfonikusok, műsoron pedig a kamarazene gyöngyszemei szerepeltek. Barokk, klasszikus, romantikus és kortárs szerzők műveit hallhatta a közönség a zenekar kamaraegyütteseinek előadásában, de azért egyetlen olyan szerzemény is elhangzott, melyben a teljes társulat közreműködött. Az est zárásaként Johann Strauss Éljen a magyar! című polkáját Antal Mátyás vezényletével adták elő.

Kamarazene vonósokra (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Nagy erővel készülnek már a következő évadra. Megszervezték a járvány miatt elmaradt koncertek pótlását, vásároltak egy igen értékes Yamaha hangversenyzongorát, a közkedvelt bérleteik mellett új bérlettel is megörvendeztetik rajongóikat, és az ifjúsági bérletek is folytatódni fognak.

(Kiemelt kép: Miskolci Szimfonikus Zenekar Facebook oldala)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek