Jeleket hagyva Felvidéken

Gömörben, de talán az egész Felvidéken már alig akad olyan magyarlakta település, ahol ne találhatnánk Ulman István várhosszúréti fafaragó műhelyéből kikerült alkotást. A Magyar Örökség díjas fafaragó mester jeleket faragva, jeleket hagyva dolgozik a magyarság megtartásán.

Ulman Istvánt már gyermekkorában is érdekelte a rajzolás, a farigcsálás. A középiskolában egyik tanára fedezte fel a tehetségét, javasolta, hogy folytasson képzőművészeti tanulmányokat, de – mint mondja – az akkori időkben ez nem volt ilyen egyszerű. Később próbálkozott kővel, agyaggal és persze a fával, amelynek azóta a mesterévé vált. Pályájához nagy lökést adott, hogy Löffler Béla kassai szobrász felkarolta őt, mint azokat az amatőröket, akikben érzett tudást és akaratot. Székelyföldön pedig megismerkedhetett azokkal a gyönyörű faragásokkal, amelyeket addig csak könyvekben, régi újságokban látott. “Láttam, hogy mennyi gyönyörűség megmaradt, annak ellenére, hogy a Ceaușescu-rezsim mi mindent tönkretett. Nálunk az emberek, főleg a szövetkezetesítés után, önmaguktól felszámolták a faragott kapukat és sok minden mást. A székelyeknek ehhez nagyobb lelki kötődésük volt.” – mondja, hozzátéve, ekkor határozta el, hogy Gömörben is újra meg kell honosítani ezt a mesterséget. A kilencvenes évek derekán kezdett együtt dolgozni Baffy Lajossal, 25 év alatt faragott kapuk, bútorok, szobrok, domborművek, kopjafák, emlékművek, templombelsők és haranglábak kerültek ki a kezük alól, de újítottak fel régi parasztházakat, készítettek templomtornyot, malomkereket és sok minden mást is.

Akadnak olyanok, amelyekhez érzelmileg jobban kötődik, mint a krasznahorkaváraljai honfoglalási emlékmű, a pápának a rozsnyói látogatásakor adott emlék, a II. világháborúban elesett magyar katonák emlékműve Várhosszúréten vagy a tavaly elkészült Atilla-pajzs. “Ez nem csak munka. Elindítottunk valamit, ami a magyar tudat erősítéséről is szól. Igyekszünk a magyarságot úgy megtartani, hogy jeleket faragunk, jeleket hagyunk.”

Hasonló céllal hívták életre 2002-ben a Gömöri Kézművesek Társulását. Megépítettütték a kézművesházat, Nagy Gyuri pedig életet vitt bele. Azóta sok mester csatlakozott, akik mostanra már hazajárnak. Nem is gondolná az ember, akit 50 kilós csomaggal átrúgtak a határon, vagy akinek reszlovakizálnia kellett, hogy 100 év elteltével itt, ezekben a falvakban még magyarul fog beszélni… Persze, morzsolódunk, de más népek már rég beolvadtak, elvesztek volna száz év alatt” – véleménye szerint ugyanis elődeinket olyan élni akarás jellemezte, amely párját ritkítja. “Ha a patakba bedobsz egy követ, sodorja a víz, morzsolódik, lassan kopik. Aztán egyszer valakinek a kezébe kerül a patakparton egy szép kő, amit a víz olyan keményre csiszolt, hogy már nem kopik tovább. Talán az itteni magyarság a mindenféle megpróbáltatások hatására olyannyira megkeményedik, hogy megáll a kopása. A Felvidéken szétszaggatódtunk, önmagunkat szaggattuk szét. Össze kellene zárnunk, politikai hovatartozástól függetlenül meg kellene tudnunk egyezni, ha a magyarságról van szó.”

A mester most épp a fiának épít kenyérsütő kemencét.Még ha nem is dolgozom velük annyit, mint korábban, már a koromnál fogva sem, velük leszek, tartani fogom ezekben az emberekben a kialakított szellemiséget, a minket összetartó erőt. Mindig van mit csinálnunk, nem csellengünk, az életünk munkával van kitöltve.”

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek