Jelentős turisztikai fejlesztés kezdődik Sándorfalván

A Nádastó Szabadidőpark látványos elemekkel, szolgáltatásokkal bővül, aminek köszönhetően különleges élményben részesülhetnek a látogatók.

Határozott elképzelésekkel készülnek a szakemberek az idei turisztikai szezonra, és mivel Sándorfalva nagy része természetvédelmi terület, a település vezetősége is a turizmus irányába kíván fejleszteni.

Összesen több mint 300 millió forintot szánhatnak a Nádastó Szabadidőközpont korszerűsítésére, valamint a szolgáltatások színvonalának emelésére. Ebbe beletartozik egy teljesen új bejárat és egy idegenforgalmi látogatótér kialakítása. A látogatóteret úgy építik fel, biztonságosan elkerítve, hogy az egyáltalán ne zavarja a vendégeket. Itt kiállításokat és rendezvényeket is tartanak majd.

Ebben egy nagyméretű, 143 négyzetméteres, mobil fallal kettéosztható terem mellett vizesblokkok, raktár és teakonyha is lesz. A tetején egy teraszt is kialakítanak, ahol egy fa szerkezetes kilátó pódium is helyet kap. A beruházás részeként kerékpár tárolókat is építenek, hulladékgyűjtőket és tájékoztató táblákat helyeznek ki, illetve létrehoznak egy gyalogos tanösvényt, valamint három gyaloghidat is – számolt be róla a moranettv.hu.

A kivitelezési szerződéseket már aláírták, a látványtervek elkészültek.

Mindezen felül megújulnak a teraszok, kiépül a wifi rendszer, valamint mozgássérült parkolóval is gazdagodik a település. Az önkormányzat nagy reményeket fűz a fejlesztéshez, hiszen így még inkább hangsúlyossá válik a tó és az általa nyújtott gazdag pihenési lehetőség.

A Szabadidőközpont szolgáltatásaiból befolyt bevételt pedig egyéb fejlesztésekre, útjavításra és modernizálásra fordítják majd.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

 


Hasonló cikkek