Jogos volt az erőszak az MTVA épületébe betörő ellenzéki képviselők ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség döntött: jogos volt az erőszak az MTVA székházban az ellenzéki képviselők ellen. A közlemény alapján “a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg”.

Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. (…)

Mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk.

Ezzel szemben az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések tárgyában a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért a mai napon ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltünk el – áll a Központi Nyomozó Főügyészség által kiadott közleményben.
Mint ismert: az ellenzéki képviselők magatartása miatt több, mint 160 feljelentést tett az MTVA. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta, az ellenzéki képviselők székházból történő internetes közvetítései miatt a visszaélés személyes adattal bűncselekmény merülhet fel, ami a jogellenes adatkezelésnek egy büntetőjogi aspektusa. Az ügyben azt is vizsgálni kell, hogy a képviselők milyen célból kezelhetnek személyes adatokat. A szabályok értelmében a képviselők a feladataikkal összefüggésben gyakorolhatnak különböző jogokat, s azokba az intézményekbe léphetnek be, amelyek a végrehajtó hatalom alá tartoznak – fejtette ki az elnök, hozzátéve: rögzíteni kell, hogy ezen intézmények ellenőrzése során milyen személyes adatokhoz férhetnek hozzá, s miként kezelhetik ezeket, ugyanis erre vonatkozóan nincsen konkrét szabály.

Forrás: pestisracok.hu

 


Hasonló cikkek