Jól ment a Tesla tavaly is, járvány sem szegte eredményeit

Elon Musk , a Tesla alapítója továbbra is nyugodtan aludhat, lesz elég pénze hóbortjaira.

Az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesített tavaly a Tesla. A cég honlapján publikált közlemény szerint 2020-ban az előző évinél 36 százalékkal több, 499,5 ezer autót értékesítettek, ebből a negyedik negyedévben 180,6 ezret. Már a harmadik negyedévi 139,3 ezres értékesítés is rekord volt a Tesla történetében.

Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója 500 ezres értékesítési célt tűzött ki 2020-ra. A cél elérése érdekében az év utolsó három napján a Tesla ingyen kínálta a 10 ezer dolláros „önvezető” járműelektronikai csomagot. Az „önvezető” csomag használatához valójában a sofőr felügyelete szükséges, mert jogilag ő felel a jármű működéséért.

A Tesla 2020-ban 509,7 ezer autót gyártott. A cég részvénye tavaly 700 százalékkal emelkedett és 705,67 dolláron zárt december 31-én. A Tesla piaci tőkeértéke megközelíti a 670 milliárd dollárt.

Nemrégiben derült ki egyébként, hogy Magyarországon is nyílik idén Tesla-szalon, így a töltőállomások után szinte az űrbe lép Magyarországon a villanyautós cég. (MTI)

Autók&Üzlet – Pannon Hírnök


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek