Jól teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,49 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 32 279,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére jól teljesített a magyar tőzsde a hét utolsó kereskedési napján.

Nem érkezett olyan hír, ami indokolná ezt a felülteljesítést, így technikai korrekcióként értékelhető az emelkedés, miután az elmúlt napokban jelentősen esett a hazai tőzsdeindex – fejtette ki a szakértő. Hozzátette ugyanakkor, hogy kérdés, mennyire lesz tartós az erősödés, mert nincsenek olyan információk, amelyek indokolnák a nemzetközi hangulattal ellentétes irányú mozgást.

A Mol 13 forinttal, 0,86 százalékkal 1527 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,51 százalékkal 9810 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 347 forintra csökkent, forgalma 161,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,18 százalékkal 6425 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3117,81 ponton zárt pénteken, ez 18,95 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek