Jól vannak a Miskolcon született oroszlánkölykök

Átesett élete első orvosi vizsgálatán a júniusban született három kisoroszlán a Miskolci Állatkertben.

A kölykök most 6 hetesek, és múlt csütörtökön egy nyilvános orvosi vizsgálaton találkozhattak velük először a látogatók. A vizsgálat során a légzésüket, pulzusukat, testhőmérsékletüket és a súlyukat is megmérte az állatorvos, majd oltást és chipet kaptak az apróságok. A két nőstény és egy hím teljesen egészséges, egyelőre még anyjukkal vannak, a többi oroszlántól elzárva fejlődnek.

Orvosi vizsgálat közben (Fotó: Miskolci Állatkert)

Miskolcon jelenleg összesen kilenc oroszlán van. Az állatkert fennállása óta tavaly májusban érkeztek először oroszlánok (Zeusz, Nala és Kiara) Miskolcra. Zeusz és Nala már tavaly szeptemberben megörvendeztette három kölyökkel a látogatókat. A június közepén született apróságoknak viszont a másik nőstény, Kiara adott életet. A tervek szerint néhány hét múlva ők is csatlakoznak az oroszláncsapathoz, akkor már a látogatók is megtekinthetik őket. A tavalyi kölykök lassan 1 évesek lesznek, mivel a kifutóban számukra biztosított hely korlátozott, így ők hamarosan átkerülnek majd egy másik állatkertbe.

(Kiemelt kép: Vajda János fotója/MTI)

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek