Jótékony mikulásfutást tartottak a rászorulókért Kiskunhalason

Maroknyi lelkes csapat húzott Mikulás sapkát és futotta körbe a város egy részét az elmúlt szombaton Kiskunhalason.

A jótékony futást a Hajléktalan szálló lakóiért, a Bernáth Lajos Kollégium rászoruló diákjaiért, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat pártfogolt családjaiért szervezte a Halasi Média és Kultúra Kft.

A jótékony célú futást évek óta megszervezik, hol többen, hol kevesebben állnak rajthoz, ami azonban nem változik, az a lelkesedés és az elszántság a futók részéről, akik mintegy négy kilométert futnak le minden évben a városközpont körül.

Idén is zenés bemelegítővel készültek a résztvevők a Bethlen Gábor téren, ahonnan tíz órakor rajtolt el a mezőny, a legtöbben futva tette meg a távot, de voltak, akik két keréken kísérték a futókat. A célba érés után meleg teával forralt borral, pogácsával és süteménnyel várták a résztvevőket a szervezők, akik örömmel vették az adományokat is, amit sokan ide hoztak el.

Tartós élelmiszert, tisztító szereket, meleg ruhát hoztak a legtöbben, amit az elmúlt hetekben a Művelődési Központban összegyűlt többi adományokkal együtt a Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársai a Bernáth Lajos Kollégiumba, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz, valamint a Férfi Hajléktalan Szállóra visznek majd el, ahol a rászorulók kapják meg. – írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek