Jótékonysági adventi vásárt rendeznek a Millenáris parkban

Vásári hangulattal, kézműves ajándékokkal és színpadi programokkal várja a közönséget vasárnap a Millenáris parkban a Fiatal Családosok Egyesülete (FICSAK) II. Adventi Jótékonysági Vására.

Idén mintegy száz civil szervezet, cég és közéleti szereplő fogott össze azért, hogy advent első vasárnapján a rászorulókon segítsen – emelte ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Király Nóra, a FICSAK elnöke elmondta, a szervezetek, cégek és közéleti szereplők saját maguk által készített ajándékaikat fogják árusítani a rendezvényen, amelynek teljes bevételét a koraszülötteket és családjaikat támogató Melletted a helyem Egyesületnek ajánlják fel.

Vélemény, hozzászólás?