Exkluzív: így reagált a Természetes fény főszereplője a berlini sikerre

Március 2-án vetítik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Nagy Dénes első mozifilmjét, a Természetes fényt.

Már megérkezett az első trailer is, hétfőn tették közzé a legnagyobb feltöltő portálon. A Závada Pál regényéből készült film egy II. világháborús magyar alakulatról szól, amely a keleti fronton, a megszállt Szovjetunió területén teljesít szolgálatot. A történet főszereplője Semetka István (Szabó Ferenc) magyar földműves, aki szakaszvezetőként szolgál egy gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban kutat illegális partizáncsoportok után.

A film a katonák mindennapjait mutatja be a szakaszvezető szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára, nehéz döntések meghozatalára kényszerül. A szereplőket állandó bizonytalanság veszi körül, nem tudják, mi vár rájuk. A főhős sincs tisztában az éppen zajló háború céljával, saját döntései következményeivel. Abban bízik, hogy sikerül túljutnia ezen a nehéz időszakon, aztán hazamegy a családjához, és folytatni tudja korábbi életét.

A Természetes fény egyik filmkockája (Kép forrása: Mafab)

Nagy Dénes rendező egyik interjújában a karakterek kapcsán úgy fogalmazott: „se nem hősök, se nem gonoszok. Egyszerű parasztemberek, csakúgy mint a helyi orosz falusiak. Besorozták őket. Honvágyuk van, fáradtak, fáznak, és félnek, de parancsot teljesítenek”.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás történész szakértője Ungváry Krisztián, operatőre Dobos Tamás, látványtervezője Ágh Márton. Nagy Dénes a megrázó történetet amatőr színészekkel, köztük a főszereplőt alakító Szabó Ferenc, valamint Garbacz Tamás, Bajkó László és Franczia Gyula közreműködésével vitte vászonra.

A Berlinálé a három legfontosabb filmfesztivál között van számon tartva, ahol a legjobb filmnek járó Arany Medve díjért versengés hatalmas elismerést jelent. A Természetes fény berlini premierje kapcsán megkérdeztük a főszereplőt, Szabó Ferencet.

– Nagy örömöt éreztem, amikor meg tudtam, hogy bekerült a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába a filmünk. Személyesen kint leszek én is a fesztiválon, és nagy izgalommal várom a március 2-i vetítést – válaszolta a Pannon Hírnök kérdésre Szabó Ferenc.

A Természetes fény friss előzetese itt tekinthető meg:

 

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek