Jubileumi Bácskai Napot tartottak Baján

Szombaton tartották meg a X. Bácskai Nap rendezvényt a Petőfi-szigeti Turisztikai Központban. A szervező Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Bajai irodája idén is a térség kiváló élelmiszeripari termékeit előállító kistermelőket hívta meg és díjazta a Kiváló Bácskai Termékdíjjal.

Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt esztendőben megnőtt az igény a helyi élelmiszerek iránt. Sokkal többen keresik a helyi tájegységek ízeit, illetve azokat a hagyományok alapján készült élelmiszereket, amelyek a régmúltban is megvoltak. Köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt időszakban megszervezték ezt a rendezvényt. Mint fogalmazott, úgy gondolja, hogy fontos évente legalább egyszer bemutatni, díjazni a kiváló bácskai termékeket. Nyirati Klára polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta a Kincses Bácska név fontosságát.

A rendezvény reggel menetzenével és a mazsorettesek menettáncával kezdődött a városi piacon, innen vonultak a Petőfi-szigetre zenei kísérettel. Közreműködött a Madarasi Fúvószenekar, a bácsalmási Kyra Dance Team Mazsorett csoport és Ghanim Tamás bíró. Az ünnepélyes megnyitó előtt a Hestia Tűztánc csoport zsonglőr show-val szórakoztatta az érdeklődőket a turisztikai központ bejárata előtt. A köszöntőket követően a vállalkozók, kistermelők átvehették az idei Kiváló Bácskai Termékdíjakat. A díjakat Zsigó Róbert honatya, Nyirati Klára polgármester, Vedelek Norbert alelnök és Gaál József elnök adták át.

A délelőtt folyamán zenés, vidám műsorok szórakoztatták a közönséget. Fellépett és óriási tapsot kapott a Danubia AMI Nagybaracskai Néptánc Együttes II. csoportja. Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház művészeinek musical- és operettválogatás műsora is nagy sikert aratott. -írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek