Jubileumi gálaműsorral ünnepli 45 éves fennállását a Jászság Népi Együttes

Öt generáció csaknem 300 közreműködője lép fel az idén 45 éves Jászság Népi Együttes június 3-i jubileumi gálaműsorán Jászberényben.

Szűcs Gábor, a Jászság Nép Együttes művészeti vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: a régi, eredeti táncok, az autentikus folklórkultúra elemei elevenednek meg az ünnepi gálaműsor repertoárjában, ahol vetített bejátszásokkal emlékeznek az elmúlt 45 év fontosabb állomásaira. Színpadra állítanak egy-egy koreográfiát minden évtizedből azokkal a táncosokkal, akik eredetileg is táncolták. Különleges élmény lesz majd ismét látni az 1977-es Ki? Mit? Tud?-on bemutatott koreográfiát, az akkori táncosokkal – mondta. Szűcs Gábor szólt arról is, hogy a csaknem háromszáz fellépő között ott lesznek a Jászság Népi Együttes egykori és jelenlegi táncosai, a Jászság Gyermek Táncegyüttes, a Jászberényi Hagyományőrző Együttes tagjai, a Dűvő zenekar, a Zagyva Banda, a Jártató zenekar és a Bahorka együttes is.

A 15 éves Viganó Alapfokú Művészeti Iskola ifjú táncosai kiemelkedő eredményeket érnek el a fesztiválokon és rendszeres fellépői a helyi rendezvényeknek. A szombati produkciójuk egyben az évzáró gálaműsoruk is lesz, bemutatják az idei tanévben elsajátított koreográfiáikat, de fesztiváldíjat nyert előadás is látható lesz – fűzte hozzá. A Jászság Népi Együttes 1971-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar paraszti tánc és zenei folklór még élő hagyományait felkutassa, ápolja és feldolgozza. A tánc és a zene mellett a táncos szokások, a régi viselet megismerésére is törekednek.

Az első nagy sikert 1977-ben érte el az együttes, miután megnyerte a Ki mit tud? vetélkedőt. Az együttes a megalakulás óta számos hazai rangos fesztiválon szerepelt, melyeken szinte minden évben díjakat nyertek. Művészeti munkájuk egyik legnagyobb elismeréseként megkapták az Örökös Kiváló Együttes címet, 2006-ban a Bartók-díjat. 2012-ben a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyt nyerték meg, 2013-ban a Csokonai Vitéz Mihály közösségi, alkotói állami kitüntetésben részesültek. 2014-ben megkapták a Prima Primissima közönségdíját.

 

Vélemény, hozzászólás?