Június 28-án tartják a lengyel elnökválasztást

Június 28-án tartják meg a koronavírus-járvány és a politikai konszenzus hiánya miatt korábban elhalasztott lengyel elnökválasztás első fordulóját – jelentette be szerdán Elzbieta Witek, a szejm elnöke.

Az időpont meghirdetésével hivatalosan is újból beindul a választási kampány.

A törvényhozás alsóháza kedden véglegesen jóváhagyta azt a törvényt, mely szerint a választást a járvány miatt vegyes formában, hagyományosan és levélben rendezik meg. Andrzej Duda elnök kedd este írta alá a jogszabályt.

A törvény szerint az eredeti választási időpont, május 10. előtt már bejegyzett 10 jelöltnek – köztük Andrzej Duda hivatalban lévő elnöknek – nem kell újból regisztrálnia, indulhatnak viszont új jelöltek is. Ezzel a megoldással élve a fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester személyében új jelöltet indít a korábban leköszönt jelöltje, Malgorzata Kidawa-Blonska helyett.

Az új jelölteknek június 10-ig kell összegyűjteniük a regisztráláshoz szükséges százezer támogató aláírást. Az ellenzék a választási jogszabály előkészítése során azt követelte, hogy az új jelöltek legalább 10 napot kapjanak a gyűjtésre, és az aláírásokat ne csak nyomtatott papíríveken, hanem elektronikus formában is gyűjthessék. Trzaskowski hívei egyébként már korábban elkezdték a gyűjtést, ami miatt a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) ügyészségi bejelentést tett.

Az ellenzék korábban azt is szorgalmazta, hogy az elnökválasztást a jövő évre halasszák, és helytelenítette az eredeti, még a május 10-i időpont előtt benyújtott tervezetet, mely szerint a szavazást a járvány idején kizárólag levélben bonyolították volna le. A kizárólagos levélszavazást az egészségügyi miniszter kezdeményezésére a jelenlegi szabályok szerint is elrendelheti az országos választási bizottság azokon a településeken, ahol váratlanul romlana a járványhelyzet.

A lengyel államfőt közvetlenül választják. Amennyiben az első fordulóban a győztes jelölt nem kapja meg a szavazatok több mint felét, két héttel később második fordulót tartanak, amelyben a két legsikeresebb jelölt mérkőzik meg egymással. A választás fő esélyese felmérések szerint Andrzej Duda, a kampányban “új arcnak” számító Trzaskowski támogatottsága azonban jelenleg emelkedő tendenciát mutat.

Forrás: mti, bumm.sk

Nyitókép: TRT World


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek