„Életem parája volt”
A VIASAT3 ma esti para-karaokéjában az egykori tehetségkutató versenyző, Kandech Evelyne is feltűnik majd, aki élete egyik legnagyobb félelmével küzdött meg a műsorban. Evelyne mellett Czutor Zolit, Molnár Andit, Gyurcsik Tibort, a reality show-ból ismert VVVikit és Benjit is próbára tették az ijesztő feladatok.
A szórakoztató vetélkedőben minden héten két háromfős celebcsapat verseng a zsűri kegyeiért és a végső győzelemért. Dolgukat nehezíti, hogy nemcsak énekelniük kell, hanem közben rendkívüli, és néha ijesztő próbatételeket is ki kell állniuk. Ráadásul a zsűri tagjai, Dér Heni, Ganxsta Zolee és az Animal Cannibals sem biztos, hogy könyörületesek lesznek a résztvevőkkel.
A tehetségkutatóból ismert Kandech Evelyne a műsor előtt még azt nyilatkozta, hogy semmitől sem fél, azonban később már nem tűnt ilyen bátornak, és neki is meggyűlt a baja a bogarakkal.
„A legrosszabb rémálmom vált valóra, de azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon büszke vagyok magamra” – vallotta őszintén Evelyne.
Evelyne mellett Benji is nehezen küzdött meg a feladattal.
„A csúszó-mászókat utálom, kígyók, pókok, csótányok, semmit nem szeretek. A kutyák meg macskák az úgy rendben, de azon kívül semmit nem szeretek” – mesélte Benji.
Sikítófrász minden csütörtökön 21.00-kor a VIASAT3-on.