Kapott egy új kondiparkot Bugac

Bugac újabb sportlétesítménnyel gazdagodott a közelmúltban. Új kondipark épült fel, ahol a futók nagy örömére egy 330 méter hosszú futópálya is helyet kapott. 

Szabó László polgármester elmondta, öröm látni, hogy egyre többen futnak és kocognak, hiszen nemrég készült el a községi sportpályán a 330 méter hosszú rekortánborítású futópálya, amelyet már birtoka is vettek a helybeliek. Szintén a sportpályán a napokban készült el egy szabadtéri kondipark is. Az úgynevezett saját testsúlyos kondigépeket a helyi sportegyesület sikeres pályázata révén vásárolták meg. A civil szervezet tízmillió forintot nyert erre a célra, amit az önkormányzat további négymillió forint önerővel egészített ki.

A polgármesternek továbbra is nagy tervei vannak, elkezdődött a napokban a gördeszkapálya melletti sportpark kivitelezése is. A fedett létesítmény rövidesen, várhatóan még októberben elkészül és lehetőséget biztosít a helyi fiataloknak arra, hogy esős időben is sportoljanak. – írja a BAON.HU

 

Juhász Márta


Hasonló cikkek