Karácsony Gergely: Szerdán egész Budapest leáll egy percre

Egy perc csend – Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és jövő szerdán, március 24-én egy perc némasággal emlékezünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit.

Március 24-én déli 12-kor egy rövid percre megáll a közösségi közlekedés is Budapesten, hogy osztozzunk azok gyászában, akiktől szeretteiket, barátaikat, ismerőseiket vette el a járvány. És ezzel a gesztussal szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal, orvosoknak, rezidenseknek, ápolóknak, mentősöknek, és azoknak is, akik munkájukkal a korlátozások idején is működtetik a városainkat és Magyarországot.

Magyarország nem volt még soha ilyen szomorú listán első helyezett. A szombati és a pénteki halálozási adatok alapján egymillió főre vetítve Magyarországon haltak meg a legtöbben egész Európában.  Tudom, az egy perces csend gesztusa nem csökkenti a gyász fájdalmát, nem enyhíti a sok szenvedést, amit a járvány és annak következményei okoznak. De talán alkalmas arra, hogy emlékeztessük magunkat: nem törődhetünk bele, nem fásulhatunk bele a nap mint nap közölt drámai adatokba. Mert az adatok, a számok, a statisztikák mögött sorsok és emberek vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. A hiányuk pótolhatatlan, emlékezni rájuk, osztozni a szeretteik gyászában kötelesség. És nincs nap, hogy ne tartoznánk hálával azoknak, akik életekért küzdenek a kórházakban és a rendelőkben, a mentőautókban – írja Karácsony Gergely friss Facebook bejegyzésében.

A vírus nem válogat, nincs kormánypárti járvány és ellenzéki járvány, miként nincs kormánypárti oltás és ellenzéki oltás sem. A drámai halálozási adatok, a járvány pusztítása csakis az együttműködés és az együttérzés parancsát rója minden döntéshozóra. Az emberséget. Politikai lózungok és hamis sikerpropaganda helyett emberséges tetteket és emberséges szavakat. Kérek mindenkit, tartson még a – tudom – fogyatkozó türelem! Még ki kell bírnunk, vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra! És aki teheti március 24-én délben csatlakozzon az egy perces csend kezdeményezéshez – nem csak Budapesten – zárja írását.

Forrás: Facebook

 

Gazdaság | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 

 


Hasonló cikkek